Klinikum

Közel százmillió forint értékben szerzett be a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet tizenhat korszerű lélegeztetőgépet, melyek jelentősen növelik a betegbiztonságot, ezáltal rövidíthetik az intenzív osztályon töltött napok számát a betegek számára. 

Napjaink legkorszerűbb munkaszimulátor-rendszerével gazdagodott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja, mellyel elsősorban a munka világába visszatérő dolgozók fizikai és szellemi kompetenciáit tudják mérni. A mintegy 50 millió forintba került szimulátort csütörtökön délután Dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Dr. Miseta Attila, a PTE rektora, valamint Dr. Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke adta át egy vizsgálat jelképes elindításával.

A Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztés nem pusztán beruházásokat és épületrekonstrukciókat jelent, hanem jelentős mennyiségű és minőségű eszközbeszerzésre is sor kerül, kiemelkedően az orvostudomány és egészségügy területén. A mai napon érkezett a Pécsi Gyermekklinika sebészeti ambulanciájára egy nagyfrekvenciás ultarhang készülék, amely innovatív támogatást nyújt a törések, sérülések diagnosztizálásában és kezelésében.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást. A beruházások révén az egészségügyi humánerőforrás fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.

Pénteken délelőtt Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Hoppál Péter államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője és Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke ünnepélyes keretek között adta át a pécsi egyetem Klinikai Központi Gyógyszertárának közvetlen lakossági gyógyszerellátást biztosító UNIV gyógyszertárát. Az ambulanciákon kezelt és klinikákról távozó, hazatérő betegeket, valamint a lakosságot ellátó gyógyszertár a Janus Pannonius Klinikai Tömb Honvéd utcai bejáratánál várja a mai naptól a betegeket és fogyasztókat.

Tájékoztatás teljes körű látogatási tilalom elrendeléséről a Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg ellátó osztályán 2018. február 7. napjától.

Pénteken délelőtt adták át a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján azt az újonnan kialakított laktációs szobát, melynek köszönhetően a koraszülöttek és az újszülöttek számára egyszerűbben biztosítható az anyatej.

Az eszköz beszerzése a „Sporttal kapcsolatos mozgásszervi elváltozások prevenciója, klinikai kezelése és rehabilitációja, a parasport orvosklinikai aspektusai” című GINOP-2.3.3-as K+F infrastruktúra fejlesztési konstrukció keretében valósult meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával. 

Az előkelő 301-400. helyre rangsorolták egyetemünket a tekintélyes Times Higher Education (THE) klinikai (orvosi), pre-klinikai és egészségügyi nemzetközi rangsorban. A londoni székhelyű, felsőoktatási intézmények összevetésével foglalkozó cég listája szerint a PTE a második legjobb a magyar egyetemek között az említett tudományterületeket figyelembe véve, szorosan a Semmelweis mögött. 

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel konzorciumban valósul meg az a projekt, melynek célja hozzájárulni a hazai innovatív klinikai kutatások és a gyógyszerágazat fejlődéséhez. Mindez növeli az orvostudományi kutatások volumenét, az ebből származó nemzetgazdasági és egészségügyi ágazati bevételeket, javítva hazánk versenyképességét és a nemzetközi gyógyszerkutatásokban való részvételét. A 2017. június 1-jével elindult kutatási és szervezetfejlesztési projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 3 év alatt összesen 1,5 milliárd forintból. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Klinikum csatornájára
You shall not pass!