Egyetemi élet

Együttműködik a jövőben a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az erről szóló megállapodást szerdán délelőtt látta el kézjegyével a baranyai megyeszékhelyen Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség sportigazgatója és Bódis József, a PTE rektora.

A 2016/17-es tanévben is számos diplomaosztón búcsúzunk a végzős hallgatóinktól. Gratulálunk az elért sikerekhez, reméljük hogy az ünnepélyes átadó révén egy újabb szép egyetemi emlékkel lesznek gazdagabbak!

Építőmunkások tucatja jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán, hiszen a napokban kezdetét vette az egyetemfejlesztési program megvalósítása.  

Társulatunk sikeresen hazaért Vilniuszból, ahol a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fórumon vett részt a Kőműves Kelemen című produkcióval.

Már a közterek is hirdetik a pécsi egyetem 1367-es alapításának évfordulóját: a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai készítettek egy "650" feliratot formázó virágágyást, melyben 500 fehér egynyári virág emlékeztetheti a parkban sétálókat a neves évfordulóra. 

A Tudásközpont a vizsgaidőszakban május 15-től  június 29-ig 8.00-tól éjfélig tart nyitva.

A Dunai Regattának idén is a Műegyetem előtti rakpart és dunai szakasz adott otthont, méghozzá május 6-án. A sárkányhajó versenyben 18 egyetem képviseltette magát, a PTE a második helyet szerezte meg mindközül, ezzel pedig a mezőny legjobb vidéki egyetem címét is elnyerte.

Az idén is összefog a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara az ÉlményMűhely Matematikai-Művészeti Mozgalom tagjaival.

TERVEZD VELÜNK A JÖVŐD! címmel 2017. május 18-án olyan élmény alapú tehetséggondozó programot tartanak az egyetem Boszorkány úti campusán, amelyet minden évben nagy érdeklődés kísér a középiskolások részéről.

Öt kar képviselője, a Külügyi Igazgatóság hallgatótoborzásért felelős munkatársa és a Kancellária hallgatói referense április 19. és 21. között a vietnámi Ho Si Minh városba látogatott. Az egyetemet képviselő delegáció részt vett egy hallgatótoborzó partner által szervezett vietnámi felsőoktatási fórumon, valamint látogatást tett egy kórházban, illetve egy nemzetközi általános- és középiskolában.

A Pécsi Egyetemi Napok nulladik napján, április 27-én, csütörtökön, rendezték a PTE Hangja tehetségkutató verseny döntőjét, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyetemi élet csatornájára
You shall not pass!