Együttműködik a Magyar Kézilabda Szövetség a PTE-vel

Együttműködik a jövőben a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az erről szóló megállapodást szerdán délelőtt látta el kézjegyével a baranyai megyeszékhelyen Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség sportigazgatója és Bódis József, a PTE rektora.

Az együttműködés lényege, hogy az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem két kara, az Egészségtudományi és a Természettudományi Kar szerepvállalása, szakmai – így a tanári, edzői, sport és rekreációszervezői, sportmenedzseri, valamint sporttudományos – felkészítő tevékenysége révén szolgálja majd a kézilabda sportág fejlesztését, valamint a sportszakember-képzést. A megállapodás többek között kiterjed a Nemzetközi Edzőképző Központ szakmai munkájának közös fejlesztésére, a sportszakember képzés, valamint a tanár- és edzőképzés szakmai anyagainak, tankönyveinek korszerűsítésére, tehát a kézilabdázás sporttudományos hátterének erősítésére. A szövetség az idén szeptemberrel kezdődő tanévtől komoly szaktekintélyeket, edzőket és korábbi válogatott játékosokat biztosít a PTE-n folyó edzőképzés gyakorlati részéhez.

 

Az együttműködés értelmében az MKSZ és a PTE közösen szorgalmazza az élversenyzők sportpályafutás utáni tevékenységének sikeres megvalósulását az „Életút program” keretében, a sportolói, tanári, edzői pályán átívelő, folyamatos önképzését, valamint az elektronikus úton történő ismeretátadást. A két intézmény kiemelt jelentőséget tulajdonít a kézilabda sportág sajátos versenyformáinak, így a szivacskézilabdázás, strandkézilabdázás, utcai kézilabdázás, kerekes-székes kézilabdázás, csörgőlabda népszerűsítésének. E tevékenység keretében a PTE két kara megismerteti hallgatóit e sajátos sportági formákkal. Az MKSZ fontosnak tartja a PTE-PEAC sportegyesületben működő kézilabda szakosztályok szerepeltetését a hazai versenyrendszerben, és lehetőségeihez mérten támogatja azok működését.

 

Szintén az együttműködés részét képezi, hogy az MKSZ lehetőséget biztosít a PTE hallgatóinak szakmai gyakorlatok végzésére, valamint a hazai rendezésű nemzetközi versenyek szervezésében, lebonyolításában történő részvételre. A PTE felajánlotta a kézilabda szövetség számára létesítményeinek, így sportcsarnokainak, kollégiumainak igénybevételét – kiemelten a nyári időszakban – szakmai táborokra, edzői továbbképzésekre. 

 

You shall not pass!