Egyetemi élet

A Húsvét előtti Nagyböjti időszakban idén is lezajlott a tartós élelmiszerek gyűjtése a rászorulók számára.

Michael Ignatieff, a CEU rektora megköszönte Bódis Józsefnek, a Magyar Rektori Konferencia elnökeként tett kiállását, valamint azt a személyes támogatást, amelyet a CEU érdekében tett. A hivatalos levél teljes szövege az alábbiakban olvasható! 

Az elmúlt évi sikeres szegedi Medikus Kupa szereplés idén Pécsett folytatódott. A hétvégén tartott versenysorozatban öt aranyérmet, egy ezüstérmet és két bronzérmet nyertek a PTE Általános Orvostudományi Kar csapatai, ami az összetett első helyezést jelentette a pécsiek számára, akik így megvédték címüket.

Címkék: 

A hétvégén rendezik Pécsett a 45. Medikus Kupát, amelyen a négy orvosképző egyetem hallgatói mérik össze tudásukat öt különböző sportágban.

Címkék: 

A Pécsi Tudományegyetem rektora, Dr. Bódis József által elnökölt Magyar Rektori Konferencia Elnöksége 2017. április 3-án az alábbi állásfoglalást fogadta el a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslat kapcsán. 

A Külügyi Igazgatóság megkezdte a Pécsi Tudományegyetem Nemzetköziesítési Programjában kitűzött Nyári Trimeszter megvalósítását. Ennek érdekében Pécs Summer School néven új angol nyelvű programcsomag került kidolgozásra, melynek részét képezik a PTE egyes Karain már korábban is megrendezett nyári egyetemek továbbá a Külügyi Igazgatóság által újonnan bevezetésre kerülő nyári programok.

Címkék: 

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése Takács Gyulát választotta újra a 2017. március 22-i ülésén.

A két szervezet február utolsó hetében vett részt azon a nemzetközi találkozón, amelyen hat közép-európai ország szakemberei egyeztettek középületek energiahatékonysága kapcsán.

Címkék: 

Felhívás a X. Nemzetközi és XVII. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencián való részvételre! Várjuk sok szeretettel a jelentkezéseket!

Rendkívül jó gazdálkodási eredménnyel zárta a 2016-os esztendőt a Pécsi Tudományegyetem. Mindamellett, hogy feladatait az oktatás, gyógyítás és kutatás terén megbízhatóan és magas színvonalon látta el, a likviditás folyamatosan fenntartható volt és az év végére kitűzött célt, miszerint az intézménynek nem lesz adósságállománya, lényegében sikerült elérni. A fegyelmezett forrásfelhasználásnak, a pályázati bevételeknek, a kiadások visszafogásának és a központi támogatásnak együttesen köszönhető a kiemelkedően jó eredmény. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyetemi élet csatornájára
You shall not pass!