Hírek

A PTE MK Zeneművészeti Intézetének jubileumi hangversenyére 2017. augusztus 31-én a Dóm téren kerül sor, melyre mindenkit szerettel várunk! Csatlakozzon hozzánk, ünnepeljen velünk ezen a különleges koncerten, mely az egyetemalapítás 650 éves jubilemának jegyében szerveződött!

A kínai Hangzhou Normal University 35 hallgatója részére megrendezett nyári egyetem záró ünnepségére 2017. augusztus 4-én került sor.

A Külügyi Igazgatóság szervezésében emléklakat elhelyezésére került sor a mai napon a Séta téri lakatfalon, mely a kínai Hangzhou Normal University 35 hallgatója számára első alkalommal megrendezésre került nyári egyetemnek állít emléket.

Egyetemünk az utóbbi öt év legeredményesebb felvételi eljárását tudhatja maga mögött, és továbbra is népszerű a felvételizők körében.

Kocsis Réka Izabella szigorló és Sütő Zsófia negyedéves orvostanhallgatók jótékonysági futáson készülnek részt venni a Bátor Tábor Élménykülönítményének színeiben.

Augusztus 31. és szeptember 2. között a Pécsi Tudományegyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy vendégül láthatja a Magna Charta Universitatum 29. konferenciáját. 

A speciális nyári kurzuson a PTE-n tartózkodó 35 fős kínai hallgatócsoport múlt héten a Konfuciusz Intézettel és az ott folyó tanítási módszerekkel ismerkedett meg.

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk Parázs a szívnek címmel. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

Bicsák Bence, egyetemünk tehetségnagykövete remek futóteljesítményének köszönhetően megnyerte a tiszaújvárosi triatlon világkupaverseny vasárnapi döntőjét.

Akár modern szobroknak, a városi terek díszeinek is beillenének a hajlított acélcsövekből megformázott új permetkapuk, amelyeket pénteken három pécsi városrészben állított fel a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. Az egyedi formatervezésű – felülről hullám alakzatot idéző, körbejárva hol vízcseppet, hol a város épületeire jellemző kupolát kiadó – szerkezetekkel az idén 125 éves pécsi vízszolgáltatás jubileumát is köszöntik.

Oldalak

You shall not pass!