Kínai hallgatócsoport látogatása a Konfuciusz Intézetben

A speciális nyári kurzuson a PTE-n tartózkodó 35 fős kínai hallgatócsoport múlt héten a Konfuciusz Intézettel és az ott folyó tanítási módszerekkel ismerkedett meg.

Kínai hallgatócsoport látogatása a Konfuciusz Intézetben

 

Dr. Betlehem József dékán úr köszöntötte a hallgatókat, majd a Konfuciusz Intézet két kínai származású oktatója, Qing Liu és Yudan Zhang tartott előadást a munkájukról, melynek során kínai nyelvet tanítanak egyetemista, közép- és általános iskolás hallgatók számára.

A nyári egyetemen résztvevő kínai hallgatók a Hangzhou Normal University-ről érkeztek. Valamennyien pedagógia szakosok, emiatt nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót.

A Külügyi Igazgatóság által szervezett nyári egyetemen a kínai hallgatók anglisztikát és neveléstudományt tanulnak a Bölcsészettudományi Karon. A tanórákon felül a hallgatók számos szakmai és kulturális programon vesznek részt a négy hét során.

Speciális nyári egyetem kínai hallgatóknak »

 

You shall not pass!