Nagy sikerrel zárult a kínai hallgatóknak szervezett Nyári Egyetem

A kínai Hangzhou Normal University 35 hallgatója részére megrendezett nyári egyetem záró ünnepségére 2017. augusztus 4-én került sor.

Nagy sikerrel zárult a kínai hallgatóknak szervezett Nyári Egyetem / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

A Külügyi Igazgatóság által szervezett négyhetes nyári egyetemen a kínai hallgatók anglisztikát, valamint neveléstudományt tanultak a Bölcsészettudományi Karon.

A záró ünnepségen Dr. Tarrósy István külügyi igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Prof. Dr. Bereczkei Tamás dékán úr átadta a hallgatóknak a tanulmányaik sikeres elvégzését bizonyító okleveleket. Ezt követően a kínai hallgatók tartottak beszámolót a nyári egyetemen szerzett élményeikről. Az előadásukból kiderült, hogy nagyon jól érezték magukat a PTE-n, Pécs városában és nagy élmény volt számukra a magyar kultúrával való megismerkedés. Külön kiemelték, hogy mennyi szeretetet és törődést kaptak az oktatóiktól és a mentoraiktól az ittlétük során. Az előadásukat egy látványos kung fu bemutatóval zárták.

A Nyári Trimeszter program részeként a Külügyi Igazgatóság a jövő évben is meg kívánja szervezni a nyári egyetemet a Hangzhou Normal University hallgatói számára.

 

További híreink:

Emléklakat elhelyezése az első kínai nyári egyetem tiszteletére »

Kínai hallgatócsoport látogatása a Konfuciusz Intézetben »

Speciális nyári egyetem kínai hallgatóknak a PTE-n »

 

You shall not pass!