Töretlen a PTE népszerűsége!

Egyetemünk az utóbbi öt év legeredményesebb felvételi eljárását tudhatja maga mögött, és továbbra is népszerű a felvételizők körében.

Mindez azért különösen örvendetes, mert a 2017. évi általános felvételi eljárásban a jelentkezők számában mintegy 4%-os csökkenés mutatkozott. A PTE népszerűségének biztos mutatója, hogy az első helyes jelentkezők, tehát a biztosan a pécsi egyetemet választók aránya növekedett, a tavalyi 6. hely után a PTE idén már az 5. az első helyes jelentkezések viszonylatában. 

 

 

A felvételizők PTE iránti bizalmának erősödését mutatja, hogy az utólagos sorrendmódosítással az első helyes jelentkezők száma közel 200 fővel nőtt. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, idén is növekedett a finanszírozott helyekre felvettek száma. A közel ötezer (4.870 fő) felvett új hallgató több mint fele a PTE valamely alapképzésén kezdheti meg tanulmányait, az osztatlan és mesterképzéseken a felvettek 33%-a fog tanulni. Továbbra is a nappali munkarendet és az állami ösztöndíjas finanszírozási formát preferálták a jelentkezők, a felvettek 70%-a teljes idős képzésen, 80%-a állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait a 2017/2018-as tanév őszi félévében.

 

Pont OTT Parti köszöntötte a felvetteket Pécs szívében

 

A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartozik az ápolás és betegellátás, az általános orvos, a jogász és a pszichológia szak, de sokan érdeklődnek az osztatlan tanári szakok, valamint a mérnökinformatikus, a fogorvos, a gazdálkodási és menedzsment szakok iránt is. A felvettek számát vizsgálva is hasonló a sorrend, a legtöbb hallgató, több mint 500 fő az ápolás és betegellátás alapszak különböző szakirányaira érkezik, az általános orvos és a jogász szakon közel 200-200 fő, míg a mérnökinformatikus, a pszichológia szakokon 160, a gazdálkodási és menedzsment szakon 130 hallgató kezdheti meg tanulmányait. A legmagasabb ponthatárok az osztatlan tanári szakpárokon, valamint a szociológia, a jogász, és a gazdaságtudományok képzési terület alapképzési szakjain voltak.

 

Pont OTT Parti köszöntötte a felvetteket Pécs szívében / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

Bódis József, a pécsi egyetem rektora az adatok kapcsán elmondta: „Idén a PTE több kara is növelte a beiskolázási létszámait: az Egészségtudományi Kar, a Műszaki és Informatikai Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar és a Közgazdaságtudományi Kar évről évre több hallgatót tud felvenni, és örömteli, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar is növelni tudta hallgatóinak számát az idei felvételi eljárásban. A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit várhatóan tovább javítják az érkező külföldi hallgatók, és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók. Mindezeket figyelembe véve 2017 őszén minden bizonnyal több mint 6000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait egyetemünkön, így méltó módon érkezhetünk el 2017. szeptember 1-hez, a pécsi egyetemalapítás 650. évfordulójához.” – hangsúlyozta a rektor.

A PTE biztatja azokat a felvételizőket, akik nem voltak eredményesek az általános eljárásban, és azokat is, akik valamely okból nem adták be jelentkezésüket februárban, hogy a pótfelvételi eljárásban a pécsi egyetem széles képzési kínálatából válasszanak továbbtanulási lehetőséget. A pótfelvételizőknek augusztus 7-ig van lehetőségük beadni a jelentkezést a felvi.hu elektronikus felületén, a felvételi vizsgák – ahol van ilyen – augusztus 14-e és 23-a között lesznek, a döntés várhatóan augusztus 25-én megszületik.

 

Gratulálunk minden felvételt nyert hallgatónak! 

 

További információk a központi ponthatárokról »

Rektori ösztöndíj a legjobb jelentkezőknek »

Felvételi infovonal »

 

Rovat: 
You shall not pass!