Jubileum 650

A Magyar Idegtudományi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem által közösen szerveződő FENS Regional Meeting konferenciát szeptember 20. és 23. között rendezik Pécsett, a Kodály Központban. Az Európai Idegtudományi Társaságok által kétévente rendezett nagy konferencia alkonferenciájaként értelmezhető tanácskozásra közel ezren érkeznek a baranyai megyeszékhelyre, köztük a Nobel-díjas Thomas Südhof, valamint a legfrissebb Agy-díjas kutató, Wolfram Schultz is. 

Címkék: 

A szeptember 2-i Jubileum 650 PTE Nap sikerére való tekintettel a Pécsi Tudományegyetem folytatja a mindenki számára nyitott és ingyenes programjait a Pécsi Napokon is.

Szeptember 2-án az egyetemalapítás alkalmából rendezett nyilvános rendezvényen a délutánra megérkezett rossz idő ellenére az egész napos programokon és az esti koncerteken is több ezren vettek részt, hogy az PTE felhívására együtt ünnepeljék meg a 650 évvel ezelőtt alapított első magyar egyetem születését.

Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy az első magyar egyetem alapításának 650 éves jubileuma alkalmából szeptember 1. napját 2017-től a Magyar Felsőoktatás Napjává, az 1367-es pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánítja. Az indoklás szerint mindez nagyban elősegíti a magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő nemzetközi úttörő szerepének hangsúlyozását, így a magyar tudomány eredményei, a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válnak. Délelőtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke részvételével, Pécs városával és az egyházmegyével közös díszünnepség keretében emlékeztek meg e jeles dátumról a Kodály Központban, míg a nap további részében kerül sor a Nemzeti Agykutatási Program zárkonferenciájára, Nagy Lajos király és Vilmos püspök szobrának ünnepélyes avatására a Középkori Egyetem mellett, valamint ünnepi Szentmisét is tartanak a Székesegyházban.

A nemzetközi fotóművész szövetség védnöksége alatt megrendezett Sopianae 2017 Jubileumi Nemzetközi Fotószalon keretében a világ minden tájáról mérették meg alkotásaikat a nevezők.

Címkék: 

A nagy múltú Pécsi Egyetemi Atlétikai Club meghívására Pécsre érkezik barátságos mérkőzésre Magyarország legismertebb focicsapata a Ferencvárosi Torna Klub, köznapi nevén Fradi. A mérkőzésre augusztus 31-én kerül sor a PMFC Stadionban.

Az augusztus is számos jubileumi programot tartogat az édeklődők számára a sport és művészetek jegyében. 

A PTE MK Zeneművészeti Intézetének jubileumi hangversenyére 2017. augusztus 31-én a Dóm téren kerül sor, melyre mindenkit szerettel várunk! Csatlakozzon hozzánk, ünnepeljen velünk ezen a különleges koncerten, mely az egyetemalapítás 650 éves jubilemának jegyében szerveződött!

Augusztus 31. és szeptember 2. között a Pécsi Tudományegyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy vendégül láthatja a Magna Charta Universitatum 29. konferenciáját. 

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk Parázs a szívnek címmel. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Jubileum 650 csatornájára
You shall not pass!