Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából számos kitüntetést vehettek át oktatóink. A köztársasági elnök március 15-én átadta a Kossuth- és a Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend nagy- és középkeresztjét. Az elismeréseket az államfő nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában.
Pupp Réka, hallgatónk ezüstérmes, Cirjenics Miklós, hallgatónk bronzérmes, Bor Barna, végzett hallgatónk pedig szintén ezüstérmes lett a bakui cselgáncs Grand Slam versenyen.
Az Udmurt Köztársaság Államtanácsának Díszoklevelével tüntette ki Prof. Dr. Bachmann Bálintot, a Műszaki és Informatikai Kar dékánját „a partner-felsőoktatási intézmények közötti együttműködés megerősítéséért és a közös képzési programok megvalósításában elért sikerek kivívásáért.”
Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTE Művészeti Kar volt dékánja 2010-ben festészeti díjat alapított a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására.
A Pécsi Tudományegyetemről két fiatal kutató is átvehette az Akadémiai Ifjúsági Díjat az MTA Székházában Lovász László elnöktől és Török Ádám főtitkártól. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudósok elismerését tizennyolcan kapták meg az idén.
Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat, melyről csütörtökön este adott ki közleményt a nemzetközi szervezet. Magyarországról először Pécs nyerte el ezt a rangos címet.
A Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2017. január 21-én a budapesti Hotel Intercontinental szállodában rendezett központi bálján Dr. Decsi Tamás egyetemi tanárnak, a Klinikai Központ orvosigazgatójának, a pécsi Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának adta át a 2016. évi Lions Díjat.
Tatabányán rendezték a férfi és női párbajtőr válogató második napját. A viadalt a férfiaknál Berta Dániel, a PTE PEAC versenyzője, a nőknél pedig Várnai Vivien nyerte. A magyarok mellett szép számmal indultak külföldiek is, mivel az esemény egyben része volt az U23-as európai körversenynek.