A JESZ miniszteri elismerést kapott a Magyar Kultúra Napján

2017. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján miniszteri elismerésben részesült a Janus Egyetemi Színház. A díjátadón Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át többek között a Csokonai Vitéz Mihály-díjat.

JESZ

 

A Csokonai Vitéz Mihály-díj két kategóriában adományozható állami kitüntetés, amely 2003 óta kerül évente, január 22-én, a Magyar Kultúra Napján kiosztásra. A Csokonai-díjjal kitüntetett alkotó, együttes vagy közösség az adományozásról igazoló okiratot és érmet kap. A bronzból készült – 80 milliméter átmérőjű és 8 milliméter vastagságú – plakett Péterfy László szobrászművész alkotása. Az érmen a névadó költő arcképe látható, s a Csokonai Vitéz Mihály alkotói, illetve közösségi díj felirat.

 

 

A Csokonai Vitéz Mihály – közösségi díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, videoművészet, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén működő – hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző – amatőr együtteseknek, művészeti alkotó közösségeknek adományozható állami kitüntetés.

 

Rovat: 
Címkék: 
You shall not pass!