A Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya szervezésében egyetemi delegáció látogatott el az Újvidéki Egyetemre 2015. január 29-30-án. A TÁMOP pályázati forrásból megvalósuló nagysikerű szakmai látogatás célja az együttműködés elmélyítése volt a határon túli magyar oktatást biztosító felsőoktatási intézménnyel.
Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora volt az Universitas Televízió vendége, akivel kollégánk beszélgetett az intézményfejlesztési tervekről, valamint az egyetem előtt álló feladatokról.
A PTE professzorai számára idén is találkozót rendeztek újév alkalmából. Az összejövetelen a rektor bemutatta Jenei Zoltánt, az egyetem újonnan kinevezett kancellárját is.
Eredményesnek bizonyult a Pécsi Tudományegyetem – és hét másik felsőoktatási intézmény – kancellári posztjára második alkalommal kiírt pályázat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében a PTE új gazdasági felsővezetői posztját 2014. december 30-tól Jenei Zoltán tölti be.
Az informatikai duális képzés, a kutatás-fejlesztés, a technológia-transzfer, valamint az innovációs és kutatási eredmények hasznosítása területén is együttműködik a jövőben a T-Systems Magyarország Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem. Az erről szóló megállapodást szerdán délután írta alá Pécsett a T-Systems Magyarország képviseletében Rékasi Tibor vezérigazgató és Ragoncsa Géza infokommunikációs megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettes, valamint Bódis József, a PTE rektora.
Az PTE Universitas Televíziója immár két évtizede mutatja be az egyetem legfontosabb egyetemi eseményeit. A december 10-i adásban az alábbi témákkal jelentkezik a műsor:
Az PTE Universitas Televíziója immár két évtizede mutatja be az egyetem legfontosabb egyetemi eseményeit.
A Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kecskeméti Főiskola és az ELI-HU Nonprofit Kft. együttműködéséből megszületett a Lézerek és Alkalmazásai Oktatási Klaszter, az erről szóló megállapodást 2014. november 20-án egy szakmai konferencia keretében írták alá. Egyetemünket dr. Gábriel Róbert dékán, a Természettudományi Kar dékánja képviselte.
Átadták az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze díjakat 2014. november 17-én hétfőn Budapesten, tíz kategóriában 69-en kaptak elismerést. Építőművészet kategóriában Bachman Zoltán, míg képzőművészetben Keserü Ilona került be a „halhatatlanok közé” a Pécsi Tudományegyetem oktatói közül.