Egyetemi élet

2015. július 8-án Együttműködési Megállapodást írt alá Dr. Bódis József a Pécsi Tudományegyetem rektora és Dr. Kocsis Máté a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. A megállapodás célja, hogy az MKSZ Parasport Bizottságán keresztül működtetett csörgőlabda sportág eredményesebb legyen. 

2015. augusztus 24-28-a között, első alkalommal kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás hallgatókat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi szak, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

A PTE Universitas Televízió országszerte kapcsolatban áll társtelevíziókkal, amelyeket folyamatosan ellátnak adásokkal, mint például a Navigátor és a Nyitott Egyetem című műsorokat. A televíziók vezetőit, munkatársait látta vendégül az Universitas Televízió, így esély nyílt ismerkedésre és a további együttműködési lehetőségek elmélyítésére is.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa ma délután elfogadta a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar létrehozására vonatkozó javaslatot. Az új kar 2015. szeptember 1-től a PTE Illyés Gyula Karának (IGYK), illetve Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (FEEK) integrációjával jön létre, megőrizve és átörökítve mindazokat a szellemi, kulturális értékeket és hagyományokat, amelyeket a jogelőd karok létrehoztak.

Minisztériumi kitüntetések átadása, professor emeritusi, címzetes egyetemi tanári és címzetes docensi címek adományozására, valamint habilitált doktori, PhD és DLA oklevelek átadására kerül sor 2015. június 24-én a PTE Dr. Halasy-Nagy József Aulában.

A PTE Műszaki és Informatikai Karán találkoztak a 40 éve diplomát szerzett egykori épületgépész hallgatók. A mintegy 90 fős évfolyamról több mint 50-en jöttek el a találkozóra.

Az PTE Universitas Televíziója immár két évtizede mutatja be az egyetem legfontosabb egyetemi eseményeit. Az június 10-i adásban az alábbi témákkal jelentkezik a műsor:

2014. novemberében „szabadtéri fa térbútor család tervezése” címmel a DUNAKER Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar hallgatói tervpályázatot írt ki. Az I. helyezett pályamű Gyergyák Ákos és Kozák Barnabás munkája, akik a Breuer Marcell Doktori Iskola építőművész doktorandusz hallgatói.

Címkék: 

Az Atlétikai Magyar Egyetemi és Főiskolás Bajnokság 2015-ben a Testnevelési Egyetem (TE) rendezésében zajlott május 30-31 között, Budapesten. Hallgatóink az igen erős mezőnyben több dobogós illetve pontszerző eredményt értek el.

Az PTE Universitas Televíziója immár két évtizede mutatja be az egyetem legfontosabb eseményeit, íme a legfrissebb, május 27-i adás:

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyetemi élet csatornájára
You shall not pass!