felsőoktatás

2017. szeptember 20-án kezdődik az Antall József Tudásközpont pécsi irodájának őszi féléve egy három részes pódiumbeszélgetés-sorozat első alkalmával, amelynek meghívott vendégei Dr. Bódis József rektor úr és Takács Gyula EHÖK-elnök lesznek.

Esemény időpontja: 
2017. szeptember 20. 18:00

A PTE Egészségtudományi Kar a TÁMOP – 4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 projekt keretében „Sport a Felsőoktatásban" címmel szervez kétnapos konferenciát. Az esemény célja, hogy bemutassa a pályázat során megvalósult eredményeket a projektben résztvevő felsőoktatási intézményekben, így az érdeklődők előadásokat hallhatnak a Testnevelési Egyetem (Budapest), a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem vonatkozásában.

Az első nap programjaként kerekasztal beszélgetésen vehetnek részt a konferencia résztvevői, ahol a felsőoktatás és a sport aspektusát tárgyalják a szakmapolitikai, egyetem vezetési, hallgatói szervezetek képviselői, valamint sportolók. A nap zárásaként a fizikai aktivitás hatásait bemutató előadások hangzanak el egészség, sport és közgazdaságtudományi vonatkozásban.

A konferencia második napja igazi kuriózumnak ígérkezik: előadást tartanak sportdiaszpóra és sportolói vándorlás témakörében a hazai és nemzetközi sportéletben is elismert szakemberek. A rendezvényen előadást tart többek között dr. Rátgéber László kosárlabda mesteredző, Szuper Levente válogatott jégkorong kapus, Balzsay Károly profi boksz világbajnok.

Esemény időpontja: 
2015. november 23. 09:30

MEGHÍVÓ

Sikeres hallgató, az intézmény sikere

Iránytű a hallgató – felsőoktatás – munkaerőpiac háromszögéhez

– műhelykonferencia

Az 5 újságírói díj közül 3-at a Pécsi Tudományegyetem (PTE) UnivPécs című egyetemi lapjának munkatársa, Kékesi „Mandarin” Alexandra hallgató nyert el a Magyar Egyetemista Sajtó Egyesület XIV. Felsőoktatási Média Konferenciáján.

2015-ben ismét többen választották a Pécsi Tudományegyetemet, mint az előző években, 2013 óta több mint 800-zal nőtt a pécsi egyetemre jelentkezők száma. Ezzel az intézmény megőrizte negyedik helyét a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők népszerűségi listáján. Ez az eredmény különösen abból a szempontból fontos, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma országosan csökkent. 

A kötet Sopianae történelmi múltjától egészen a 90-es évek egyetemi integrációjáig követi nyomon a Pécsi Tudományegyetem és elődintézményeinek történetét.

Feliratkozás RSS - felsőoktatás csatornájára
You shall not pass!