Jenei Zoltán a Pécsi Tudományegyetem kancellárja

Eredményesnek bizonyult a Pécsi Tudományegyetem – és hét másik felsőoktatási intézmény – kancellári posztjára második alkalommal kiírt pályázat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében a PTE új gazdasági felsővezetői posztját 2014. december 30-tól Jenei Zoltán tölti be.

Eredményesen zárult a kancellári pályázatok második fordulója, így abban a nyolc állami felsőoktatási intézményben is megkezdhetik munkájukat a kancellárok, ahol az első fordulót követően nem volt sikeres pályázat. Ezzel lezárult a felsőoktatás intézményirányítási rendszer átalakításának legfontosabb lépése.

A kancellári rendszer létrehozásának célja az volt, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a rossz gazdálkodás, illetve a magyar felsőoktatás intézményirányítása a magyar adófizetők társadalmi elvárásainak is megfeleljen. Az állami felsőoktatási intézmények új irányítási rendszerében a rektor az intézmény első számú vezetője, de a kancellár felel az intézmények igazgatási, gazdálkodási, jogi, közbeszerzési, műszaki, informatikai működtetéséért.

Az emberi erőforrások minisztere 2014. július 28-án huszonkilenc pályázatot jelentetett meg az állami felsőoktatási intézmények kancellári megbízására. A huszonkilenc pályázatból huszonegy intézményben volt sikeres a pályázat, így a kancellárok 2014. november 15-ei hatállyal ezekben az intézményekben megkezdték tevékenységüket.

Azon nyolc felsőoktatási intézményben, ahol nem volt eredményes a pályázat 2014. november 7-én új pályázatot írtak ki. A benyújtási határidőre (2014. november 24-e) 102 pályázó nyújtott be 143 db pályázatot.

Az első fordulóhoz hasonlóan a pályázókat egy bizottság hallgatta meg, majd tájékoztatták véleményükről az emberi erőforrások miniszterét, mint javaslattevőt. Végül a miniszterelnök, mint a kinevezési jogkör gyakorlója, a miniszter javaslatai alapján hozott döntést a kancellárok személyével kapcsolatban.

 

Eredményes pályázatok a második fordulóban:

    1. Eötvös Loránd Tudományegyetem - dr. Scheuer Gyula
    2. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - dr. Kupper András
    3. Színház- és Filmművészeti Egyetem - dr. Papp Csilla
    4. Pannon Egyetem, Veszprém - dr. Kovács Gyula
    5. Szegedi Tudományegyetem - Devecz Miklós
    6. Pécsi Tudományegyetem - Jenei Zoltán
    7. Eötvös József Főiskola, Baja - dr. Bohátka Gergely
    8. Kecskeméti Főiskola - Hegmanné Nemes Sára

 

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

You shall not pass!