Hírek

Nyílt napot tartott 2015. december 3-án a Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikája a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja alkalmából. Az intézményben 2005 óta látnak el megváltozott ellátási igényű pácienseket, és tavaly óta egy speciális rendelő is a rendelkezésére áll a mentálisan sérült gyermekek és felnőttek, valamint a fiatal koruk miatt nehezen ellátható két-hároméves kisgyermekek számára. Éves szinten közel háromszáz altatásban végzett fogászati ellátást hajtanak végre a pécsi egyetemi klinikán. 

16 felsőoktatási intézmény 220 hallgatója vett részt a 2015. november 29-én Budapesten megrendezett JUDO MEFOB-on. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) a harmadik helyen végzett az összesítésben. Az összesített csapatversenyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nyerte, második helyen a Testnevelési Egyetem (TE) végzett.  

Az egyik kereskedelmi bank idén hetedik alkalommal hirdette meg azt a diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye. A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe - természetesen csak virtuálisan. 

Privát bajnoki címet szerzett Michelisz Norbert, miután harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó futamán, maga mögött tartva legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit. 

A Pécsi Tudományegyetem Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a szexről.

Az november 26-i adásban az alábbi témákkal jelentkezik a műsor:

Az egyetemes erkölcs lehetőségével, napjaink társadalmi, kulturális és politikai válságjelenségeivel foglalkozott az a könyvbemutató, amelynek a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara adott otthont november 25-én.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében Michelisz Norbert autóversenyző, a Közgazdaságtudományi Kar egykori hallgatója nyújt betekintést sportágába.

2015. november 20-tól számítva, 650 nap múlva ünnepli alapításának jubileumi, 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem. Az 1367-ben V. Orbán pápa által engedélyezett, és Nagy Lajos király által alapított felsőoktatási intézmény ebből az alkalomból jubileumi nyitóünnepséget szervezett. 

A Pécsi Tudományegyetem 2015. november 20-án tartotta díszdoktoravató ünnepi szenátusi ülését, amelyen a honoris causa doktorok avatására, majd Arany Katedra Díj, professor emeritusi-, egyetemi magántanári-, címzetes tanári,- docensi címek és habilitált doktori oklevelek átadására került sor.

Oldalak

You shall not pass!