Havasréti József könyve is bekerült az Aegon Művészeti Díj szűkített listájára
2015. február 05.
A biztosítási cég által alapított díjra hetvenhét kortárs szépirodalmi művet jelöltek a jubileumi, 10. díjra a kiadók, ebből a hétfős szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze a szűkített tízes lista. A listán helyet kapott Havasréti József Űrzékeny lelkek című könyve is.
Havasréti József a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék tanszékvezető-helyettese, regénye, az Űrérzékeny lelkek még 2014-ben mutatkozott be a nagyközönségnek.
"Ez az új magyar sci-fi (...) egyben társadalomrajz is, egy kicsit szerelmes, kicsit ironikus korleírás, kulcsregény" - áll a díj kommunikációjáért felelős cég sajtóközleményében.
A szerző 2014-ben már kapott két elismerést: a magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményéért Déry Tibor-díjat, míg Szerb Antal című monográfiájáért 2014-ben Artisjus-díjat vehetett át.
Az évtizedes múlttal rendelkező díjra továbbá korábbi hallgatónk, Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regénye is esélyes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalmak:
Rovat: