Ivancsics Imrével és Kiss Lászlóval Szilágyi László beszélgetett.
"Jegyezzék meg: nincs kicsi és nagy törvénysértés. Csak törvénysértés van."
Az Állam-és Jogtudományi Kar legendás professzora, a közigazgatás tudományának nemzetközi szintű művelője. 1950-től 1987-ig tanított Pécsett. Ez volt az egyetlen munkahelye, majdnem 40 évig. Bárhol nyilatkozott, mindig elvárta: tüntessék fel, hogy ő a mi professzorunk. 1989-ben hálálták meg hűségét: ekkor lett díszdoktorrá a pécsi egyetemen.
Ötven jegyzet és tankönyv, húsz monográfia, száznál is több tanulmány maradt utána. Meg a hajdani tanítványok emlékezete, amely élesen őrzi különös egyéniségét.
Az I. Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) a Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Karon 1976. április 29-30-án. Beszédet mond Szamel Lajos.
A háború előtt a modern közigazgatás apostolaként elhíresült Magyary Zoltán professzor előadásait is hallgatta a pesti egyetemen. Nem volt a híres Magyary-iskola tagja, de könnyen azonosult törekvéseikkel. E sorok írója pályája végén, 1986-ban találkozhatott Szamel Professzor Úrral, amikor elkészült Bereményi Géza első filmje, „A tanítványok”, mely emléket állított Magyary-éknak. Az akkori egyetemi mozi szakmai vetítést tartott.
„Jöjjön át, hozzon tollat, papírt. Jogászoknak fog vetíteni, mondja el nekik,
amit diktálok és mondja meg, hogy én üzenem: erre és erre figyeljenek.”
A neve hallatán csend támadt a moziteremben.
A legnehezebb időkben, az 50-es évek elején került Pécsre. Korábban egy törvényelőkészítő bizottságban dolgozott. Saját szavaival: „A nyilvános házak bezárásáról szóló jogszabály előkészítése után jöttem.” Mint az idézet is jelzi, jellegzetes, összetéveszthetetlen stílusa volt. Mondta, amit gondolt: nem is lett belőle a rezsim kedvence, sosem sztárolták. Szakmai kvalitásai elegendőek voltak így is: 1949 és 56 között Magyarországon ő írta az egyetlen kandidátusi disszertációt közigazgatásból…
Munkásságának egyik vezérgondolata „az államigazgatás elhatalmasodásának megakadályozása” volt. Volt miről gondolkodnia.
Egy karrierista, helyezkedő típusú emberrel való beszélgetését így összegezte:
„Neki az lesz a sírfelirata, hogy FÉLT 80 évet.”
Éles szemű megfigyelő volt. Bölcsességei közül két gyöngyszem:
„ A tisztességes mindig védtelen a tisztességtelenséggel szemben.”
„ A csodálatos karrierek csodálatos bukással végződnek.”
Az utódok emlékezete önironikus, nonkonformista, bölcsességét cinizmussal álcázó egyéniséget őriz. Olyan embert, aki tudta a lényeget:
„Professzor nem a katedrától, hanem a tanítványaitól lesz valaki.”
Ilyen az ember, egyedüli példány, írja Kosztolányi. Szamel Professzor Úrra ez fokozottan igaz lehetett. Sokféle, sajátosan rá jellemző vonására emlékeznek.
Mindenkit „fiam”-nak szólított, a saját lányát is.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. évfolyamos,
államigazgatási szakos hallgatói és oktatói
1951. május 21.-én a kar 48-as téri udvarán, Pécsett.
A szellem nonkonformistája volt, aki rendkívül sokat adott az öltözködés eleganciájára. Tanártól-diáktól elvárta a jól öltözöttséget, a nyakkendőt. Az amúgy jó minőségű öltönyben, kihajtott ingben érkező nagyvárosi tanácselnök-tanítványt több más vizsgázó előtt így indította útnak:
„Menjenek a sofőrrel, X. elvtárs, vegyenek magának gyorsan egy szép nyakkendőt.”
Mindez őt magát nem gátolta abban, hogy munkaidő után – de csakis akkor! - öltönyben és zokniban jelenjen meg a folyosón.
37 éve alatt mindig lejáró oktató volt, az egyetemen aludt. Valószínűleg ő ette meg a korabeli Magyarország parizer-termelésének jórészét, sörrel kísérve. Kedvelte ezt a kombinációt, viszont gyűlölte a németes parizer szót, következetesen ragaszkodott a párizsihoz.
Néha őt is érték azért meglepetések, amikor egy kollégája szuterén-albérletébe hívták meg, felnézett az utcafront alatti ablakból - ez új volt neki - majd így szólt:
„Fiam, ha itt elmegy egy kakas az ablak előtt, azt hiheted, visszajöttek a csendőrök.”
Pécs városához sajátos viszony fűzte, gyakran mondogatta:
„A mecseki esők elmossák a nem tükéket.”
Ez nem akadályozta abban, hogy az 50-es évek végén, amikor a pécsi jogi kar bezárása is napirendre került a politikában, minden rangos kapcsolatát megmozgassa a megmaradás érdekében…
Határon túli szülők gyermeke volt, szociálisan rendkívül érzékeny személyiség. Évtized hosszan vett részt tanárelnökként a Diákjóléti Bizottság munkájában. El-elvitte faluról származó diákjait Pestre, az ottani egyetemre, színházba. Segítette a hátrányból indulók elhelyezkedését.
Néha messzebbre is kellett mennie, az 50-es években az év végi záró-és államvizsga után kötelező volt elhelyezkedni. Tudta, mi mivel jár: „ Államigazgatásból nem bukhat meg senki, mert nem tud elhelyezkedni” – mondta ki, nyilvánosan is.
A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club elnöki posztját is betöltötte 10 évig, korábbi vízilabdás és futballista múltja alkalmassá tette erre.
1989-90-ben, a rendszerváltáshoz vezető út hajnalán a Deregulációs Tanács tagja lett. Testre szabott feladat volt: a korlátozó, beavatkozó jogszabályok „gyomlálásával”, csökkentésével foglalkozhatott.
Különös szellemiségét, egyedi pedagógiáját jól szemlélteti oktatói mottója:
„Magam előadásvázlataimat minden előadás után eldobom,
nehogy abba a kísértésbe jöjjek, hogy a következő évfolyamnak is ugyanazt adjam elő.”
Megszívlelendő gondolat, az utána következő nemzedékeknek is…