Tudomány

A tüdőrák Magyarországon vezető daganatos halálok, százezer lakosra évente több mint száz eset jut. Az előrehaladott tüdőrák esetén az ötéves túlélés esélye 5%, ha időben felismerik a betegséget, akkor akár 90% is lehet! Ezért nagy jelentőségű az a mobilos applikáció, melyet a Pécsi Tudományegyetem orvosai fejlesztettek ki a közelmúltban, és a világon egyedülálló módon teszi lehetővé a tüdődaganat rizikó felmérését.

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja megalakulása óta minden évben, a névadó Szentágothai János születésnapjára emlékezve, tudományos ünnepséget tart. Idén immáron harmadik alkalommal rendezték meg a két napos tudományos ünnepet, a Szentágothai Napokat 2014. november 10-11. között.

Szeptember utolsó péntekén, 2014. szeptember 26-án immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája. A vidéki helyszínek közül kiemelkedik Pécs, ahol a Pécsi Tudományegyetem több pontján is megismerkedhetnek a különféle tudományokkal és azok képviselőivel az érdeklődők.

A Magyar Szemorvostársaság 2014. évi kongresszusának hat év után ismét Pécs városa adott otthont. A háromnapos szakmai program fő témái a szemészet és fül-orr-gégészet határterületei, szemészeti alapkutatások valamint a legújabb diagnosztikus és terápiás lehetőségek voltak.

25. kongresszusát rendezte a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság most 5. alkalommal Pécsett. A hazai és nemzetközi szakemberek 8 szimpóziumon tekintették át e két terület betegségeinek fejlődési irányait, klinikai problémákat és új lehetőségeket. 

Labornyitóval indult az idei Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen. A Humeltis Kft. most átadott laboratóriumában olyan 3D-s emberi tüdőszövet modellel kísérleteznek majd a szakemberek, aminek segítségével például gyógyszerhatóanyagokat lehet majd vizsgálni.

Címkék: 

Áttörést hozhat a tüdő betegségeinek kezelésében az a 3D-s tüdőszövet modell, amit Dr. Pongrácz Judit a Pécsi Tudományegyetem professzora több éves munka eredményeként fejlesztett ki. A mesterséges 3-D modell az egész világon átütő kutatási eredménynek számít a biotechnológiában, segítségével többek között olyan gyógyszerhatóanyagokat lehet majd vizsgálni, amire a korábbi 2D-s modell nem volt alkalmas.

Prof. Dr. Büki András idegsebészt választották meg a Nemzetközi Neurotrauma Társaság elnökévé. A pécsi professzor 2016-ig a következő dél-afrikai Fokvárosban zajló találkozóig tölti be az elnöki tisztséget.

Az Európai Klinikai Kutatási Infrastruktúra Hálózatban történő sikeres magyar részvételt tűzte ki célul a HECRIN (Hungarian European Clinical Research Infrastructures Network) konzorcium, melynek létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot három egyetem vezetője az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának épületében.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében Bagdán Viktor, az Egészségtudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Tudomány csatornájára
You shall not pass!