Új labor az innováció jegyében

Labornyitóval indult az idei Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen. A Humeltis Kft. most átadott laboratóriumában olyan 3D-s emberi tüdőszövet modellel kísérleteznek majd a szakemberek, aminek segítségével például gyógyszerhatóanyagokat lehet majd vizsgálni.

 

Prof. Dr. Pongrácz Judit a cég alapítója egyben a modell megalkotója szerint minden feltétel megteremtődött ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés folytatódjon, nem titkolt végső cél pedig egy ténylegesen működő tüdőszövet létrehozása, ami szöveti regenerációra, transzplantációra is alkalmas lenne.

Az innovációs nap tudományos előadásokkal folytatódott a kockázati tőke és spin-off cégek alapításának szerepére fókuszálva olyan prominens vendégek részvételével, mint a Koreai Köztársaság Nagykövetségének kereskedelmi főigazgatója, aki az ország gazdasági fejlődését mutatta be a résztvevőknek. 

Korábbi cikkünk a témában:

Rovat: 
Címkék: 
You shall not pass!