Innovációs Nap

Immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg a PTE Innovációs Napot. A rendezvény délelőtti szekciójában Dr. Miseta Attila Rektor Úr köszöntőjét követően Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke tartott előadást a kutatás-fejlesztés és innováció támogatásának kormányzati terveiről, intézkedéseiről, illetve Dr. Gábriel Róbert Rektorhelyettes Úr ismertette a PTE innovációtámogatási elképzeléseit. A délelőtti szekcióban emellett két panelbeszélgetést hallgathattak meg a rendezvény résztvevői, az első beszélgetés során az Egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma fejlesztésének kihívásait vittaták meg a panel szereplői, míg a másodikban a Egyetemek a tudásalapú gazdaságban betöltött szerepét járták körül a beszélgetés résztvevői.

Tisztelettel meghívjuk a Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központ, a Simonyi BEDC, az ÁOK ITD által szervezett Innovációs Napra.

Esemény időpontja: 
2019. március 20. 09:30 - 17:00

A Pécsi Tudományegyetem egyik fő célkitűzése a „vállalkozó egyetemi” szemlélet és működés kialakítása. Ennek keretében célunk az Egyetem azon kutatóinak, PhD hallgatóinak és hallgatóinak támogatása, akik olyan innovatív megoldásokon, kutatási projekteken dolgoznak, amelyek rendelkeznek akkora üzleti értékpotenciállal, amellyel a PTE eredményesen tud megjelenni a hazai vagy akár a világpiacon. 

Május 22-23-án rendezik meg a Pécsi Tudományegyetem idei Innovációs Nap elnevezésű programját, mely az Egyetem alapításának 650. évfordulója tiszteletére tartott ünnepi rendezvénysorozat egyik kiemelt eleme.

Labornyitóval indult az idei Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen. A Humeltis Kft. most átadott laboratóriumában olyan 3D-s emberi tüdőszövet modellel kísérleteznek majd a szakemberek, aminek segítségével például gyógyszerhatóanyagokat lehet majd vizsgálni.

Címkék: 
Esemény időpontja: 
2014. május 27. 09:00
Feliratkozás RSS - Innovációs Nap csatornájára
You shall not pass!