Közérdekű

Campus Hungary ösztöndíjak a világ összes országába – felsőoktatási intézmények hallgatóinak és munkatársainak 2014. szeptember 23-án  14 órakor a Rektori Hivatal Szenátusi termében.

A kiutazások célja a PTE partneregyetemeivel meglévő oktatási és tudományos kapcsolatok továbbfejlesztése rövid időtartamú (jellemzően 3-5 munkanapos) oktatói cserék révén. A támogatási keretből a PTE kiemelt partnerintézményeibe kiutazó oktatók utazási költségeit és napidíját fedezzük. A szállást a fogadó egyetem biztosítja.

2014. szeptember 8-án délelőtt megindult a gyógyító munka a felújítás alatt álló 400 ágyas klinika A (nyugati) és C (északi) szárnyaiban. Első lépcsőben a jelenleg a B (keleti) szárnyban dolgozó egységek költöztek át a fenti két felújított szárnyba.

A Pécsi Tudományegyetem pályázatot hirdet szolgálati lakások és Pécs MJV tulajdonában lévő lakások bérleti jogának elnyerésére.

Pályázati kiírás a PTE 400 Ágyas Klinikai tömb büféjének üzemeltetésére.

Felvételizhet minden, a Pécsi Tudományegyetem bármely karán és évfolyamán tanuló nappali tagozatos, graduális vagy doktori képzésben résztvevő hallgató!

Szeptember 13-án, 10 órai kezdettel immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Fuss a rákgyógyításért Pécsett! jótékonysági futás, amely az elmúlt évek során a 8945 résztvevőnek köszönhetően már 9 645 000 Ft-al támogatta a daganatos betegek gyógyítását.

A 20 évvel ezelőtt alakult Magyar Egészségügyi Társaság (MET) és a Pécsi Tudományegyetem 2014. augusztus 13 és 17 között, az Orvosi kar aulájában és tantermeiben tartja a Magyar Orvosok, Gyógyszerészek és Szakdolgozók VIII. Világtalálkozóját!

Idén ősszel folytatódik a Mobilitási óra – külföld, ösztöndíj, élmény című projekt a Tempus Közalapítvány szervezésében, mely a Campus Hungary projekt keretein belül valósul meg.

Valamennyi tudományterületről várjuk a graduális és doktori képzésben résztvevő hallgatók jelentkezését. A konferenciára való jelentkezés ingyenes. Az előadások kivonatait elektronikus és nyomtatott formában is megjelentettjük

Oldalak

Feliratkozás RSS - Közérdekű csatornájára
You shall not pass!