Közérdekű

18 éves kortól, PTE hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, (hobbi) zenészek és énekesek jelentkezését várjuk, akik bárzenét, jazzt, latin-amerikai zenét, popzenét, musicalt, operettet játszanak, énekelnek, és szívesen megmérettetnék magukat!

Angol nyelvű szentmisére várják az érdeklődőket szombatonként a tanév ideje alatt a Pius Templomban.

Az EDUCATIO Oktatási Szakkiállítás a második napon is órási tömeget vonzott, ahogy a PTE standjai is állandó teltházat mutattak. Nagy örömünkre szolgál, hogy egész napos programjaink ekkora népszerűségnek örvendtek.

Aláírta a Pécsi Tudományegyetem és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése pénteken délelőtt azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését az egyetem Szigeti úti telephelyén. A beruházás mintegy 10,5 milliárd forintba kerül, de a szerződés opciós tételként tartalmazza a meglévő elméleti tömb részleges felújítását is. A forrást az egyetem a Modern Városok Programból biztosítja.

Tájékoztatunk mindenkit, hogy egyetemünkön ingyenesen elérhető hallgatóink és oktatóink részére a Microsoft Imagine Academy, amely a Microsoft Imagine Academy összes tananyagát és segédanyagát tartalmazza. Ezeknek elsajátítását követően az érdeklődőknek lehetősége van Microsoft Imagine Academy-n elérhető vizsga vochert igényelni.  

Címkék: 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken arról tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetését, hogy „a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (4a) bekezdése alapján Miniszterelnök úr Jenei Zoltánt bízta meg – 2018. január 1-től 2022. december 31-ig terjedő időtartamra – a kancellári magasabb vezetői feladatok ellátásával.” 

Címkék: 

Jihlava – 2017. május 22-én a Pécsi Tudományegyetem és a Paksi Önkormányzat közösen vett részt azon a nemzetközi workshop-on, amely középületek energia-megtakarítását segítő gyakorlati példákat mutatott be. A műhelytalálkozó szervezője a Vysočina Energia Ügynökség, az Interreg Central Europe program által támogatott „TOGETHER” (TOwards a Goal of Efficiency Through Energy Reduction) elnevezésű, energiahatékonysági projekt egyik partnere. 

Címkék: 

Az FDSZ PTE Intézményi Szervezete kirándulást szervez Patcára, a Katica Tanyára a Gyermeknap alkalmából. A kirándulás ingyenes annak teljes költségét a szakszervezet fizeti! A jelentkezéseket május 20-ig várja az FDSZ! 

Címkék: 

A PTE szakszervezetei, különböző lehetőségeket kínálnak nyári üdülésre siófoki, balatonlellei és poreč-i helyszíneire.

Az elmúlt években számos „zöld gondolat” jegyében született ötlet és program népszerűsítette a környezettudatos magatartást egyetemünkön is. Ennek következtében a PTE felkerült arra a nemzetközi listára is, amely a világ környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsorolta. 

Címkék: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Közérdekű csatornájára
You shall not pass!