PTE-s díjazottak a Magyar Tudomány Ünnepén

Díjátadásokra került sor a Magyar Tudomány Ünnepe 2014 alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága (MTA PAB) székházában, 2014. november 7-én, pénteken.

 

A PAB ezüst plakettjét kapta Dóczi Tamás, az MTA rendes tagja, a PTE ÁOK egyetemi tanára. Az Idegsebészeti Klinika volt igazgatójának több évtizedes kiváló oktatói és kutatói munkája, a Nemzeti Agykutatási Program vezetésében játszott tudományszervezési tevékenysége jelentős mértékben járult hozzá a régió tudományos teljesítményéhez.

 

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és  PAB között létrejött megállapodás keretében a Zsolnay Gyár által alapított, évente egy alkalommal átadásra kerülő díjat, olyan - a PAB régiójában dolgozó - kutató kaphatja, aki tudományos, szervezési munkáival a térség fejlesztésének elősegítésében kiemelkedő eredményt ért el. A PAB Elnökségének döntése alapján a díjat 2014-ben Horváth Örs Péter egyetemi tanár, a PTE KK Sebészeti Klinikájának volt igazgatója kapta, aki  az emésztőrendszeri sebészet és a hasüregi szerv-transzplantáció megszervezésével Pécsnek és a régiónak országosan kiemelt tekintélyt szerzett, PAB szakbizottsági elnökként megszervezte az új akadémiai doktorok bemutatkozó előadás-sorozatát.

 

A kiemelkedő tudományszervező tevékenység elismeréseként a PAB és a Dél-Dunántúl a Tudomány Támogatásáért Alapítvány az idén 17-ik alkalommal adták át a Tudományszervezési díjat. A díjat idén Fenyvesi Csaba, a PTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék egyetemi docense, a Gazdasági- és Jogtudományok Szakbizottság Bűnügyi Tudományok Munkabizottság elnöke vehette át. Tevékenysége kapcsán jelentős tudományos ülések, konferenciák kerültek megrendezésre.

 

A vidéki tudományos élet kiemelkedő teljesítést nyújtó fiatal kutatói közül a szakbizottságok javaslatára a PAB Elnökség döntése alapján a PAB Tudományos Díjat kapta:

  • Dörnyei Ágnes, a PTE Analitikai és Környezeti Kémia Tanszék adjunktusa, aki aktív résztvevője a műszeres analitika, elsősorban a mikrofluidika, valamint a tömegspektrometria egyetemi oktatásának különböző szakokon. Számos konferenciaszerepléssel és publikációval gazdagította régiónk tudományos eredményeit, illetve a PAB Kémia Szakbizottságán belül működő Analitikai Kémia Munkabizottság titkári feladatait is ellátja.
  • Tamás Andrea, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi docense rendkívül aktív kutatómunkájáért, több hazai és nemzetközi konferencia szervezéséért, valamint kimagasló oktatási tevékenységéért. Mindemellett a PTE-MTA „Lendület” PACAP munkacsoporton belül 5 fő terület kutatását vezeti, illetve a PAB Biológiai Szakbizottságának titkára.
  • Varjú Viktor, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa és egyik főszervezője a „Perspective of Renewable Energy in the Danube Region” c. nemzetközi angol nyelvű workshopnak, mely keretében 2015 márciusában egy nemzetközi konferencia kerül megrendezésre. Ezen kívül a PAB Föld- és Környezettudományi Szakbizottság titkára.

 

A PAB a régiójában dolgozó kutatók részére 2007-ben egy új díjat alapított, amelyet Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó igazgatója ajánlott fel, egy 100.000 forint értékűkönyvutalvány formájában. A PAB Elnökség döntése alapján az Alexandra Tudományos Díjat 2014-ben Bachmann Erzsébet, a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Belsőépítészeti és Környezettervezési Tanszék adjunktusa kapta a tudomány és művészet kölcsönösségét megjelenítő tevékenységéért, a PAB 45 éves történetét feldolgozó album elkészítéséért. 

 

Az eseményen továbbá eredményt hirdettek a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem és Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség által közösen alapított Innovációs Díj és Megvalósítható Ötletek Pályázatán is.

Elismerő oklevélben részesítették:

  • Molvay Péter "Defektmentes gumiabroncs" és "Magyar crowdfunding közösség";
  • valamint Gyenis Gergely "Vizierőmű zárt rendszerben" c. pályázatát.

Innovációs Díj kategóriában:

  • Első Díjat nyert Dr. Falussy Lajos, "szénszál erősítésű műanyag tipli" pályázatával;
  • valamint Második Díjat nyert Vajda Róbert, "KonvekPRO" pályázatával.

Pályázat kategóriában:

  • első helyezést ért el a Balaton-Park 2000 Non-profit Kft. a "LEDOLA lámpacsalád" pályázatával;
  • második helyezést ért el Dr. Falussy Lajos az "egy darabból fröccsönötött kerékpárváz szénszálas műanyagból" pályázatával.

 

A díjazottaknak ezúton is szívből gratulálunk!

Rovat: 
You shall not pass!