Hagyomány és modernitás a Pécsi Tudományegyetemen

E két szó jellemzi leginkább a Pécsi Tudományegyetemet, amely idén ünnepli alapításának 650. évfordulóját. Lengvárszky Attilával, az Egyetem oktatási igazgatójával beszélgettünk arról, hogy miért érdemes továbbtanulni, mit jelent a jubileumi ünnepségsorozat a térségnek, és hogy mitől is lett a pécsi az ország harmadik legjobb egyeteme? 

Pécsi Tudományegyetem hallgatói - már diplomával a kezükben

 

Először is érdemes lenne tisztáznunk, hogy miért jó döntés továbbtanulni, és a felsőoktatást választani az érettségi után?

 

Meggyőződésem, hogy aki a felsőoktatásban tanul, és oklevelet szerez, az egy más minőségű életet tud élni és biztosítani a szeretteinek is. A munkaerőpiacon is egyre jobbak az elhelyezkedési lehetőségek, és ez különösen igaz a Pécsi Tudományegyetemen végzett hallgatókra. Rendkívül fontos, hogy olyan szakmát találjon magának az ember, amelyben képes hozzáadott értéket nyújtani munkája során. Úgy gondolom, ez a hozzáadott értékteremtő képesség a felsőoktatásban eltöltött évek során szerezhető meg: ez a felsőoktatás egyik legnagyobb erőssége. Emellett természetesen a különbség a bérekben is meglátszik, akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban nézzük, a felsőoktatásban végzettek jövedelme többszöröse a középiskolát vagy általános iskolát végzettekének.  

 

Ha már felsőoktatás, akkor miért a PTE? Mi az, amivel ez az egyetem képes többet adni bármelyik másik magyar felsőoktatási intézménynél?

 

A legfontosabb az a széles képzési paletta, amelyet tíz karunk nyújt. Gyakorlatilag az agrár területtől kezdve az orvos- és egészségtudományokon, a műszaki, a természettudományokon és a bölcsészettudományokon, valamint a jogtudományon át a közgazdaságtanig és a pedagógusképzésig, valamint a művészeti képzésekig több mint 300 szakon kínál képzési lehetőségeket a pécsi egyetem. Ez egyrészt a választás szabadságát adja a hozzánk jelentkezőknek, másrészt pedig biztosítja az „áthallgatás” lehetőségét is, tehát könnyedén ismerkedhetnek a hallgatók más tudományterületekkel is a sajátjaikon túl.

 

Hagyomány és modernitás a Pécsi Tudományegyetemen

 

Ide sorolnám a Modern Városok Program keretében hamarosan megkezdődő fejlesztéseket is, amelyek elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a külföldi hallgatók létszámát megkétszerezzük Pécsett. Ezzel olyan infrastrukturális fejlesztéseket, szolgáltatásokat, lehetőségeket teremtünk, amelyekből a magyar nyelvű képzésekre jelentkező hallgatók sem fognak kimaradni.

 

Meg kell még említenem a tehetségprogramjainkat is, amelyekre nagyon büszkék vagyunk.  Ezek egyaránt hozzáférhetők az egyes karokon, de összegyetemi szinten is. A hozzánk jelentkezőket külön rektori ösztöndíjjal várjuk, a karokon pedig egyedi ösztöndíjprogramokkal támogatjuk a legkiválóbb hallgatókat, különösen azokat, akik belekóstolnak a kutatói, tudományos munkába. Ezek mellett természetesen elérhetők a Pécsi Tudományegyetemen az országos és a városi ösztöndíjak is, így az Új Nemzeti Kiválósági ösztöndíjprogram és a Polgármesteri ösztöndíj is.

De nemcsak a legkiválóbbakat támogatja a Pécsi Tudományegyetem, hanem azokra is figyelmet fordít, akiket – ha eltérnek a mintatantervektől, vagy kihagynak egy félévet –, a lemaradás, a kimaradás, azaz a „lemorzsolódás” veszélye fenyeget. A „lemorzsolódást” megelőző programunk keretében nyomon követjük azon hallgatók helyzetét, akik tanulmányaik során passzív félévet választottak: mert nekünk itt a PTE-n valamennyi hallgató egyaránt fontos. 

Még egy dolog: a tanulás mellett ezek az évek más lehetőségeket is rejtenek. A Pécsi Tudományegyetemen évek óta sikeresen működik egy olyan országosan egyedülálló program, amely a Táncoló Egyetem nevet viseli. Úgy gondolom, hogy a jövő értelmiségének elengedhetetlen a társastáncok és a protokoll ismerete, amelyhez remek lehetőséget nyújt ez a program.

 

Hagyomány és modernitás a Pécsi Tudományegyetemen

 

Idén lesz 650 éves az Egyetem. Mit jelent ez az Egyetemnek, a városnak és a térségnek?

 

Kezdjük talán azzal, hogy Magyarországon egyedülálló módon idén egy fontos évfordulót ünneplünk Pécsett: az Egyetem alapításának 650. évfordulóját, ami az országgyűlés döntése értelmében, egyben a magyar felsőoktatás ünnepe is. Aki jelentkezik hozzánk, olyan unikális helyzetben nyerhet felvételt, ahol egyszerre kap kiemelt szerepet a hagyomány, a tradíció és a modernitás. Mert ha a modernitást, az innovatív gondolkodást nem tűzte volna a PTE a zászlajára, akkor az Egyetem nem lenne ott folyamatosan Magyarország legelső egyetemei között.  

De ez mostani ünnep nem csak az Egyetem, hanem a város ünnepe is. Egy felsőoktatási intézmény megjelenése, léte alapjaiban határozza meg elsősorban az értelmiségiek, a polgárok, de azt hiszem, valamennyi itt lakó életét. Ez Pécsett különösen igaz lesz a most következő években. Őszintém állítom: ami a Pécsi Tudományegyetemen az elkövetkező években történni fog, abból kár lenne kimaradni.

Programjainkkal 2017-ben ugyanakkor a nemzetközi felsőoktatási térbe is szeretnénk bekapcsolni a Pécsi Tudományegyetemet. Egyetemünk, alapítását tekintve, besorolható a bécsi, a krakkói és prágai egyetemek alapítási sorába, tehát már történeti szempontból is van egy nemzetközi kontextusa ennek az ünnepségsorozatnak. Minden hónapban egy külön témával jelentkezik az Egyetem a tudomány világától kezdve egészen a hallgatói életérzésig, majd az ünnep szeptember elején egy nagy konferencia- és fesztiválsorozatban fog kicsúcsosodni. Ünnepeljük az Egyetem alapítását, a magyar felsőoktatást, benne különösen a pécsi hallgatókat és oktatókat, és persze a pécsieket.

 

Végül egy kiemelkedő tavalyi eredményről kérdezném. A HVG felsőoktatási különszámában az Egyetem az ország harmadik legjobb felsőoktatási intézménye lett. Ön szerint mi tette lehetővé ennek a kiváló helyezésnek az elérését?

 

A HVG által felállított indikátorok nagyon szigorú, mérhető szempontokat adnak ennek az összeállításnak. Amiért a PTE ezt a helyezést el tudta érni, az elsősorban az oktatói, másodsorban a hallgatói kiválóság. Azt kell mondanunk, hogy jól állunk az oktatói kiválósággal (ebben országosan a 2. helyet érte el Egyetemünk), mivel az Egyetem és a Karok vezetése közösen igyekezett komoly figyelmet fordítani az oktatói életpálya, az oktatói előmenetel támogatására. A pécsi egyetemet választó, kiváló (a nyelvvizsga, az érettségi és az az országos tanulmányi versenyeken elért) eredményeket már a középiskolában elérő diákok pedig a kiválóság másik pillérét jelentik számunkra. Ilyen kiválósági feltételek között minden adott egy remek felsőoktatási légkör kialakításához, ahol jó tanulni.

 

Forrás: Dunántúli Napló


 

Hagyomány és modernitás a Pécsi Tudományegyetemen

 

További hallgatói kedvezmények és ösztöndíjak

Az egyetemi költségek sok család számára nagy anyagi megterhelést jelentenek. A Pécsi Tudományegyetem számos módon igyekszik segíteni, hogy anyagi okok miatt senki ne maradjon távol a felsőoktatástól. Többféle ösztöndíjat hoztak létre a különböző területeken tehetséges hallgatók részére, emellett szociális rászorultság alapján is igényelhetőek ösztöndíjak. Minden karon van lehetőség kedvezményekre a költségtérítéses képzésben tanuló hallgatók számára is. További kari információk az ösztöndíjakról: ÁJKÁOKBTKETKKTKMIKTTK. 

 

 


 

 

Legfontosabb tudnivalók, időpontok

Felsőoktatási felvételi jelentkezési határidő: 2017. február 15.

Hitelesítés határideje: ügyfélkapun keresztül vagy a kinyomtatott, aláírt hitelesítő adatlap postára adásával: 2017. február 20.

A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok benyújtásának, továbbá az egyszeri sorrendmódosítás határideje: 2017. július 12.

Ponthatárok, a felvételi eredmények várható kihirdetése: 2017. július 26.

 

 


 

 

Induló képzések, bemeneti követelmények: www.felveteli.pte.hu oldalon a Képzési Katalógus fül alatt.

Jelentkezés: a www.felvi.hu oldalon.

Pályaválasztási tanácsadás azoknak, akik nem tudnak dönteni: PTE Karrier Iroda, Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban, Pécs, Universitas u. 2/a. A tanácsadáshoz előzetes regisztráció szükséges a www.felveteli.pte.hu oldalon vagy a +36 72 501 500/28084 telefonszámon.

 

 

Rovat: 
You shall not pass!