Egyetemi birkózó-világbajnokság Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem (PTE), a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) Pécs Megyei Jogú Város (PMJV) valamint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) közreműködésével 2014. 07. 07-12. között rendezi Pécsett 25 nemzet részvételével a XI. Birkózó Egyetemi Világbajnokságot, az idei év egyik legrangosabb hazai rendezésű világeseményét. 

A magyar csapatból ketten érezhetik magukat még inkább hazai pályán: Németh Zsolt és Mihálovics Ivett ugyanis a házigazda PTE színeit képviseli.

 

 

1. nap - Magyar bronzzal indult a világbajnokság

Szabó Mihály (Edutus Főiskola) a szabadfogásúak 97 kilós súlycsoportjában már a 11. Egyetemi Birkózó Világbajnokság nyitónapján egy bronzéremmel örvendeztette meg a magyar csapatot és szurkolókat Pécsett – igaz, a másik három magyar indulónk az első körben kiesett a versenyből.  

Ugyan a selejtezők és a döntők között a hivatalos megnyitó ünnepség és köszöntők még kettészelték a nyitónap versenyprogramját, kedden ettől függetlenül már a szőnyegeken folyó párharcokra figyelt a Lauber Dezső Sportcsarnok közönsége. A szabadfogásúak 57, 65, 74 és 97 kilós súlycsoportjaival, mindben hat-hat párral indult az egyetemi vb, természetesen mindegyikben egy-egy magyar birkózóval. Négyük közül hárman sajnos nem jutottak messzire: Nyíri Milán (ELTE) az 57 kilóban az izraeli Demitrij Zobkovtól, Bábszky Gergely (Semmelweis Egyetem) a 65 kilóban az ukrán Vadim Duhnótól, Lagzi-Kovács Bendegúz (Zsigmond Király Főiskola) pedig 74 kilóban a török Musa Gurbuztól szenvedett egyaránt 10-0-s vereséget, így búcsúzott a folytatástól.

A 97 kilogrammosok között a Vasas SC versenyzője, Szabó Mihály a nyitómeccsén 14-4-es pontozással lépett túl a mongol Batdorzs Namhadzson, majd a negyeddöntőben 10-0-ra kikapott az amerikai Dustin Kilgore-tól. Ám szerencséjére az amerikai az elődöntőben 11-1-re verte az orosz Badavi Magomedovot, így utóbbival Szabó a vígaszági bronzcsatában nézhetett farkasszemet. Itt pedig még egyszer összeszedve minden erejét, nem túl lendületes, de taktikus birkózással 4-2-es győzelmet aratott, így az eredményhirdetéskor az első magyar érem, egy bronz került a nyakába.

Szabó Mihály és a szabadfogásúak szakágvezetőjének nyilatkozata, valamint az 1. versenynap végeredménye és a 2. versenynap programja itt érhető el.

Az egyetemi vb szerdán 14 órától a szabadfogásúak 61, 70, 86 és 125, valamint a nők 48 és 55 kilós mérkőzéseivel folytatódik.

 

2. nap - Két bronz, egy sérülés a magyar mérleg

Újabb érmekből, gyors kiesésekből és fájdalmas sérülésből is kijutott a magyaroknak a 11.  Egyetemi Birkózó Világbajnokság második napján: a két bronzot Gulyás Zsombor (70 kg, Semmelweis Egyetem) és Csercsics Richárd (125 kg, Semmelweis Egyetem) nyakába akasztották; Kőrösi Éva (55 kg, Semmelweis Egyetem) pedig egy vállficam után gipszben végezte a napot.

 

 

A számmisztika kedvelői örülhettek: az első nap egy érme után a másodikon immár kettőnek örülhetett a hazai publikum – amely kicsit több szerencsével akár három is lehetett volna. Hiszen Tőzsér Sándor (Semmelweis Egyetem) is elődöntőbe jutott a 86 kilósok között a Maia da Nobrega elleni gyors győzelem (a brazil sérülése miatt a bírók nem engedték folytatni a küzdelmet), majd a szlovák MichaelBodnár elleni ugyancsak sikeres negyeddöntő után. Tőzsérnek az elődöntőben azonban a későbbi győztes, junior világbajnok, a sokkal erősebb fizikumú, amerikai Chris Perry sajnos tussal megálljt parancsolt. Tőzsér a döntőben a moldávok korábbi felnőtt vb- és Eb- 5. birkózóját, Piotr Ianulovot győzte le hatalmas csatában, négy másodperccel a gong előtt fordítva, majd a bronzmeccsen a török Namik Korkmaztól kapott ki 6-0-ra, így az 5. helyen zárt.

Ketten a magyarok közül azonban így is éremnek örülhettek: a 70 kilósok között Gulyás Zsombor a kanadai Brian Hutton 10-0-ás, majd a török Mehmet Oktay 6-1-es legyőzése után a döntőbe jutásért vívott küzdelemben a moldovai Evgheni Nedealcóval szemben 7-0-lal alulmaradt, így a bronzcsata maradt számára.  Ott egy erős japánnal, Koszuke Szunagavával került szembe, ám harcos, taktikus küzdelemben 6-1-es diadalt aratott, így megszerezte a második magyar bronzérmet. A súlycsoportban emellett a finálét érdemes kiemelni, amelyet a „bűvészszaltó” egyik nagymestere, Nedealco 8-4-nél tussal zárt rövidre az amerikai James Green ellen.

A szerdai második, összességben harmadik bronzot a legfelső súlycsoportban Csercsics Richárd szolgáltatta. A 125 kilós óriás előbb nagyon simán jutott túl az ukrán Andrij Vlaszovon, ám a folytatásban a nagy fizikai fölényű, színes bőrű amerikai, a kicsit később már egyetemi világbajnoki címét ünneplő Tyrell Fortune állt az útjába. A bronzcsatára azonban Csercsics újra fölszívta magát és technikai tussal kerekedett a moldáv Alexandr Romanov fölé, így szintén bronzérmet szerzett.

A szerdai legkisebb szabadfogású súlycsoportban, a 61 kilóban Németh Béla 11-0-ás vereséggel nyitott a török Ismail Avcillal szemben, majd miután a folytatásban a török is kikapott soros mongol ellenfelétől, ő is búcsúzott a folytatástól.

A szabadfogásúak csapatversenyét az Egyesült Államok nyerte (ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a világhírű amerikai egyetemi sportban a birkózást több ezer egyetemista űzi, vagyis nagyon mély a válogatottak merítési lehetősége…) Törökország és Oroszország előtt.

Sokkal rosszabbul jártak szerdán a magyar hölgyek: a 48 kilósok között a PTE színeit képviselő Mihálovics Ivett egy percig sem húzta szemmel láthatóan sokkal erősebb mongol ellenfelével szemben, majd Tsogtbaart későbbi vereségével búcsúzott is a folytatástól.

Az 55 kilóban pedig Kőrösi Éva már a szőnyegre lépés utáni 7. másodpercben fájdalmas arccal rogyott térdre: az amerikai Samantha Klingel olyan szerencsétlenül támasztotta meg a karját, hogy kiugrott a válla – a mozdulat Kőrösi számára a vb végét, egyben kicsit később egy kényelmetlen gipszet is jelentett.

Csütörtök egyébként a hölgyek napja lesz a vb-n: a szabadfogású férfiak zárása után ekkor csak női súlycsoportokban folyik a küzdelem, pénteken pedig először lépnek majd színre a kötöttfogású birkózók.

A 2. versenynap végeredménye és a 3. versenynap programja itt érhető el.

Forrás: PSN Zrt.

 

3. nap - Egy plusz fél magyar arany a nőktől

Barka Emese (59 kg, Semmelweis Egyetem) végre bearanyozta a 11. Egyetemi Birkózó Világbajnokságot, és ugyancsak szívet melengető, hogy a női versenynap egy további „fél” győzelmet is hozott az édesanyja révén félig magyar, kanadai színekben induló Dorothy Erzsébet Yeats jóvoltából.

Hat súlycsoport, 69 birkózó, kizárólag hölgyek, így festett a pécsi egyetemi vb harmadik teljes versenynapja – ám senki se gondolja, hogy angolkisasszonyos udvariaskodás folyt a szőnyegen: ha az erő nem is feltétlenül, a harciasság és a küzdőszellem, a taktika igenis „férfias” összecsapásokat hozott ezúttal is.

Hazai szempontból nem indult túl jól a nap, hiszen a tábláról épphogy lecsúszó, így egyedüli magyarként selejtezni kényszerülő, legelsőként szőnyegre lépő Sleisz Gabriella (Szent István Egyetem) szoros mérkőzésen, de kikapott a japán Uehara Harunától a 63 kilóban. A japán aztán előbb a négy közé jutásért legyőzte a mongol Oyuntuya Otgonbatot, ám az elődöntőben kikapott a kanadai Danielle Lappage-tól, így végül a több sérülésből nemrég felépülő, így nem százszázalékos állapotban birkózó Sleisz Gabi kiesett.

Jäger Szimonetta (60 kg, Semmelweis Egyetem) súlycsoportja alsó ágára sorsolt, ahol a négy közé jutásért ugyancsak egy japán birkózóval, Hajami Nacumival került szembe. Az ázsiai már 8-0-ra vezetett, ám végül mégsem kellett a pontokat számolni, hiszen egy ellenfélként is elismerésre méltó mozdulattal két vállra fektette a közelmúltban eggyel magasabb súlycsoportra váltó Jägert, azaz tussal győzött. Sokáig ő sem örülhetett azonban, mert a folytatásban az orosz Maria Liulkova legyőzte, ezzel megpecsételve az övén kívül a dorogi Jäger Szimonetta sorsát is.

A két kiesés után már csak az utolsó magyar fellépőben, a világ- és Európa-bajnoki, illetve Universiade-bronzával az egyik legjobb hazai birkózónak számító Barka Emesében bízhatott a hazai publikum. Aki aztán a várakozásnak megfelelve gyors technikai tussal lépett túl a nem mellesleg ugyancsak Eb-bronzérmes ukrán Tetyana Lavrencsukon, majd az amerikai Jacarra Winchestert is pillanatok alatt a szőnyegbe döngölte (tus 9-0-nál). A döntőt az orosz Okszana Nagornihhal birkózta, és korábbi két fellépéséhez hasonlóan imponáló magabiztossággal, 13-2-re diadalmaskodott, ezzel megnyerte Magyarország első pécsi egyetemi világbajnoki aranyérmét

Az 53, 69 és 75 kilóban nem indult magyar birkózó, ám a 69-esek mezőnye mégis plusz figyelmet érdemelt. A kanadai Dorothy Erzsébet Yeats ugyanis magyar édesanyja révén félig mégiscsak hazánk lányának tekinthető, ráadásul a japán Hashimoto, az orosz Sazheeva, majd a fináléban az amerikai Mensah fölött diadalmaskodva ugyancsak aranyéremmel térhet haza.

Ahogy az eredményhirdetés után hibátlan magyarsággal megjegyezte, egyrészt nagyon örül, hogy a taskenti vb-re történő fontos felkészülési állomásnak tekintett pécsi versenyen nyerni tudott. Ugyanakkor a rendezvényről, Pécsről, illetve Magyarországról – ahol eddig csak rokonlátogatóban járt – is nagyon kedvezően nyilatkozott, mint mondta, sok hasonló nemzetközi viadalon megfordult, de a pécsi szinte minden szempontból a legszínvonalasabbak közé tartozik.

Csütörtökön e hat súlycsoporttal a hölgyek versenye is véget ért; a csapatok pontversenyét Kanada nyerte, megelőzve Oroszországot és az Egyesült Államokat.

Pénteken a csütörtöki mérlegeléssel már „melegítő” kötöttfogású mezőny veszi birtokba a Lauber Dezső Sportcsarnokot: ezen a napon az 59, 71, 80 és 98 kilósok lépnek színre. Külön figyelmet magyar részről az alsó két súlycsoport érdemel: 59 kilóban a Pécsi Tudományegyetem, egyben a Szigetvári Húsos BHC klubszíneit képviselő „hazai” birkózó, Németh Zsolt lép szőnyegre. Mivel ő szabadfogású birkózó, csak a csapatérdek követelte meg az alkalmi szakágváltást, vérmes reményeket ő maga sem fűz saját szerepléséhez. Több bizakodással, mi több érmes, hogy ne kiabáljuk el, aranyérmes reményekkel tekinthet a 71 kilósok küzdelmei elé a hazai birkózósport jelenlegi élversenyzője, az immár háromszoros Európa-bajnok, 66 kilós londoni ezüstérmes Lőrincz Tamás, aki ugyan szintén a taskenti vb-re hangolja a formaidőzítést, ám Struhács György szakágvezető így, „edzésből” is a legjobbakat várja a Semmelweis Egyetemen tanuló, kiváló sportembertől.

A 3. versenynap eredményei és a 4. versenynap programja itt érhető el.

Forrás: PSN Zrt.

 

4. nap - Két arannyal nyitottak a kötöttfogásúak 

A 11. Egyetemi Birkózó Világbajnokság eddigi legeredményesebb napját ünnepelhette a pécsi közönség: a kötöttfogásúak színre lépése rögtön két arany- és egy bronzérmet hozott. Előbbi kettőt olimpiai ezüstérmesünk, Lőrincz Tamás (71 kg) és Németh Iván (98 kg), utóbbit Madarasi Gábor (80 kg) vívta ki. A vb szombaton a kötöttfogás további négy súlycsoportjával és a hagyományos bankettel zárul.

Az első pénteki magyar fellépő rögtön a legkisebb súlycsoportban a „hazai pályán” szőnyegre lépő Németh Zsolt volt. A Pécsi Tudományegyetem szigetvári birkózójának a sorsolás sem kedvezett, hiszen honfitársaink közül egyedül kényszerült selejtezőre, ugyanakkor, ahogy a nap elején elmondta, az sem könnyíti meg a dolgát, hogy szabadfogású birkózóként ezúttal csapatérdekből a másik szakágba nevezték, ráadásul igen nehéz ellenfelek jutottak osztályráészéül. Sajnos nem is sikerült túlszárnyalnia saját várakozásait, és előbb a kirgiz Kanibek Zsolucsbekovtól, majd legyőzője döntőbe jutása után (amit végül a kirgiz meg is nyert) a vígaszágon a török Fatih Ücünütől kapott ki technikai tussal.

A következő súlycsoportban a Semmelweis Egyetemre járó Lőrincz Tamás már a nyitányon alig negyvenhat másodperc alatt felvonultatta azt a repertoárt, amely többek között a három Eb-aranyig és az olimpiai ezüstig juttatta: szegény orosz Jevgenyij Viszotyin jószerivel többet volt a levegőben, mint a talajon, így 9-0-nál már szólt is a ceglédi fiút az elődöntőbe repítő gong. Az elődöntőben a világbajnoki bronzérmes török Vasif Arizmanovnak aztán megkegyelmezett egy laza pörgetéssel, és hagyta hat percig próbálkozni, a 4-0-át azonban magabiztosan tartotta a menet végéig. A fináléban az amerikai Patrick Smith-szel került szembe, és itt újból magasabb fokozatra kapcsolt, látványos, harcias támadásokkal itt sem engedte kitölteni a teljes időt, és a nyitányhoz hasonlóan 8-0-lal ért a dobogó tetejére, aranyérmet szerezve.

És ezzel még nem értünk az aranyak végére!  A sorsolás már jó előjel volt Németh Ivánnak: junior világ- és Európa-bajnokunk az egyes számot húzta, így a selejtezőt elkerülte, a negyeddöntőben az orosz Alekszandr Konnovval mérkőzött először, ahonnan 3-0-al lépett az elődöntőbe.  Ott a kazah Ilja Nastocsenko már nehezebb ellenfélnek bizonyult és csak egyetlen aprócska pontot sikerült csinálnia ellene, ám ez is éppen elegendőnek bizonyult a fináéhoz. Ott a török Mahmut Alkan várta, de már a kazahnál kevesebb meggyőződéssel (talán elrettentette, hogy Németh korábban már le tudta győzni török honfitársát, a világ- és kontinensbajnok, olimpiai bronzérmes Riza Kayaalpot is…), így az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója a pénteki második magyar aranyérmet szerezte.

A 80 kilósok között Madarasi Gábor egy bronzzal, élete első rangos nemzetközi eredményével hálálta meg Struhács György csapatvezető döntését, amellyel a súlycsoportban a szlovákiai utolsó edzőtábor után neki szavazott bizalmat. Az egri fiatalember a felső ágra sorsolt, első összecsapásán a szerb Milan Markovicson 8-0-lal jutott túl, majd a bolgár Daniel Alekszandrov 4-2-vel parancsolt megálljt neki. A bronzmeccsre aztán megint összeszedte magát, és az orosz Ogan Nunushijant látványos akciókkal technikai tusig dobálva szolgálta meg az újabb magyar érmet.

Jäger Krisztián a 16-os mezőnyből a 16-os sorszámot húzva selejtezőben a cseh Morbitzerrel kezd; a 73 kilóban Szabó László a felső ágon a kazah Kocsijevvel csap össze; a 85 kilóban Tősi Jánosnak sikerült a felső ágra húzni, így japán Hosival néz szembe; míg a 130 kilósok között a nyolc nevezőből a hetest húzta, így közülük Bálint a második legnagyobb számot, a hetest húzta mérlegelésnél, így a négy közé jutásért az amerikai Ericksonnal fog megküzdeni. 

A 4. versenynap eredményei és a 5. versenynap programja itt érhető el.

Forrás: PSN Zrt.

 

5. nap - A magyar trió bearanyozta a vb búcsúnapját

A kötöttfogásúak szombaton még fokozni is tudták az előző, kétszeresen aranyos nap hangulatát: előbb a 75 kilós Szabó László, majd a 130 kilós Lám Bálint, a vb legutolsó párharcában pedig zárásként a 66 kilósok között Jäger Krisztián is arannyal gazdagította a magyar éremkollekciót, ezzel hozzájárulva a kötöttfogásúak csapat-pontversenyének magyar győzelméhez is.

„Ha így tudjuk fokozni a tempót, egy-két napot még ráhúzhatnánk…”, hallatszott egy öblös hang a lelátóról, amikor a szombati harmadik döntős helyet is magyar birkózó harcolta ki. Pedig akkor még csak a három ezüst volt biztos… És ha a két nappal korábban megengedett rövid számmisztikai felvetésünket itt folytatjuk: csütörtökön egy, pénteken két, szombaton pedig már három fináléban voltunk érdekeltek; azaz, tényleg, mi jöhetett volna még…?

Ám ne legyünk telhetetlenek, a két arany utáni három döntő is felülmúlta a várakozásokat. A sort a 75 kilóban a 2012-ben már egyetemi-vb-ezüstig jutó Szabó László nyitotta. A Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója a nyolcaddöntőben a kazah Rasid Kocsijeven és a négy közé jutásért a brazil Menezes Wanderley-n is technikai tussal lépett túl, majd az elődöntőben a lengyel Arkadiusz Kulynyczot is 6-2-vel fogta. A fináléban az ukrán Alekszandr Kuhta várta, Szabó pedig sorozatos gyors pontokkal jutott 13-4-ig, azaz a harmadik kötöttfogású magyar aranyig.

Az aranyak közé egy ötödik hely is becsúszott, mégpedig a 85 kilóban Tősi János jóvoltából, aki a felső ágra sorsolt, így rögtön a negyeddöntőben győzte le 4-0-ra a japán Soja Hosit, ám a következő körben 9-0-ra kikapott a török Metehan Basartól. A vígaszági bronzmeccsen pedig a fehérorosz Jauhen Valhanoviccsal sem bírt (6-1), így végül 5.-ként zárt.

A legkevesebben a legnagyobbak között mérlegeltek, alig nyolcan, így Lám Bálint első győzelme az amerikai Roby Erickson fölött (tus 9-1-nél) máris elődöntőt jelentett, ahol 3-0-nál leléptették ellene az orosz Borisz Vainsteint. A végjátékban aztán a török Ismail Güzelt is megette vacsorára, így aranyérmet szerzett.

Jäger Krisztián a 66 kilóban ugyan csak a selejtezőben indult (a 16-ból a 16-ost húzva), ám a cseh Matous Morbitzer (8-0), a lengyel Edgar Melkumov (1-0), majd a döntőbe jutásért az ukrán Roman Gajduk (8-0) is jószerivel csak asszisztálni tudott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatójának. A finálé aztán nemcsak a felfokozott várakozások miatt volt érdekes, hanem mert ezzel az egyhetes pécsi torna végére is értünk. Jäger Krisztián és a török Abdulsamet Günal fellépése egyben a pécsi vb tényleges zárását is jelentette. A magyar fiatalember pedig tudta, hogy minden jó, ha a vége jó, így 7-0-lal harmadszor is a piros-fehér-zöld trikolór lengett a zászlófelvonáskor a főhelyen az aranyérmes tiszteletére.

 

 

Ám még nem utoljára, hiszen a 8 döntőből 5 megnyerésével Magyarország nyerte (a törökök és a lengyelek előtt) a kötöttfogásúak csapat-pontversenyét is!

Az utolsó eredményhirdetést követően a még itt tartózkodó sportolók, küldöttségek, illetve a bírók, technikai személyzet és a hazai valamint a nemzetközi szövetségek képviselői, vezetői tiszteletére rendezett bankettel zárult a 11. Egyetemi Birkózó Világbajnokság. Itt a protokoll szerint elhangzott a magyar és a FISU-himnusz, illetve a rendezők és a hivatalos delegátusok kölcsönösen emlékplakettekkel köszönték meg egymás munkáját. Zárszóként pedig a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) közvetítésével a pécsi szervezőktől a 2016-os, 12. Egyetemi Birkózó Világbajnokság megfigyelőként jelenlévő török szervezői vették át stafétabotot, egyben levetítették Corum városának valóban hívogató és nívós kisfilmjét.

A búcsúnap és a teljes rendezvény összesítetteredményei itt érhetőek el.

Forrás: PSN Zrt.

You shall not pass!