Doktori Oklevélátadó Ünnepség a Magyar Tudomány Ünnepén

A Pécsi Tudományegyetem a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából doktori oklevélátadó ünnepséget rendezett 2017. november 3-án, ahol 43  új Ph.D és 2 új DLA doktor vehette át diplomáját. Egyben professzor emeritus, professzor emerita címek adományozására, valamint címzetes egyetemi docensi címek és habilitált doktori oklevelek átadására is sor került. A rendezvényen továbbá miniszteri elismerő okleveleket, hallgatói díjakat és elismeréseket, Egyetemi Kultúráért Díjat, Egyetemi Sportéletért Díjat adtak át.

 

Az alábbiakban tekinthetőek meg az ünnepi események felvételei:

Doktori oklevélátadó ünnepség a Magyar Tudomány ünnepén »

Kovács L. Gábor professzor előadása a Magyar Tudomány Ünnepén »

A Magyar Tudomány Ünnepe pécsi megnyitója »

 

Doktori Oklevélátadó Ünnepség a Magyar Tudomány Ünnepén / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa a Bölcsészettudományi Kar fejlődése érdekében folytatott kitartó munkája, valamint a háborús traumák és a migrációs válsághelyzetek szociál- és egészségpszichológiai aspektusainak nemzetközi színtéren is elismert kutatójaként végzett tevékenysége elismeréseként professzor emeritus címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott

  • Dr. Baráth Árpád egyetemi tanárnak.

 

A Szenátus a Bölcsészettudományi Karon végzett magas színvonalú, az anglisztikai és az irlandisztikai kutatások területén a nemzetközi és hazai élmezőnyében végzett iskolateremtő oktatói és tudományos munkája elismeréseként professzor emerita címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott

  • Dr. Kurdi Mária egyetemi tanárnak.

 

A Szenátus az Állam- és Jogtudományi Karon több mint 40 éven keresztül végzett magas színvonalú oktató- és kutatómunkájának és kiemelkedő jelentőségű tudományos munkásságának elismeréseként, jogásznemzedékek filozófiai orientációjának kialakításáért, a Kar tekintélyének növeléséért, valamint a hallgatók tanulmányi munkájának elősegítéséért professzor emeritus címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott

  • Dr. Andrássy György egyetemi tanárnak.

 


 

  

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusának döntése értelmében címzetes egyetemi docensi címet, valamint az egyetem címerével ellátott ezüst kitűzőt vehetett át: 

  • Dr. Dávid Ádám Zoltán, az Egis Gyógyszergyár Zrt. gyógyszerkészítmény fejlesztési tudományos szakértője,
  • Dr. Günther Gábor Viktor, az Egis Gyógyszergyár Zrt. gyáregység igazgatója,
  • Dr. Mayer Klára, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi adjunktusa,
  • Riedel Miklós, a Lechner Tudásközpont leköszönt vezérigazgatója, építészmérnök.

 

 


 

Doktori Oklevélátadó Ünnepség a Magyar Tudomány Ünnepén / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs 

 

Habilitált doktori oklevelet vehetett át:

 

Az egészségtudományok területén:

  • Karamánné Pakai Annamária, a PTE Egészségtudományi Kar egyetemi adjunktusa,
  • Kornya László, a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház főigazgató-helyettese,
  • Várnagy Ákos, a PTE Klinikai Központ egyetemi adjunktusa.

 

Az építészmérnöki tudományok területén:

  • Cs. Nagy Géza, a PTE Műszaki és Informatikai Kar egyetemi adjunktusa.

 

A földtudományok területén:

  • Fábián Szabolcs Ákos, a PTE Természettudományi Kar egyetemi adjunktusa.

 

A nyelvtudományok területén:

  • Farkas Judit, az MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos munkatársa.

 

Az orvostudományok területén:

  • Csikós Ágnes, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi adjunktusa,
  • Faludi Réka, a PTE Klinikai Központ egyetemi adjunktusa,
  • Gyöngyi Zoltán, a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos munkatársa,
  • Horváth Gabriella, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi adjunktusa,
  • László Kristóf, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi adjunktusa,
  • Szántó Zalán, a PTE Klinikai Központ egyetemi adjunktusa.

 

A történettudományok területén:

  • Vukman Péter, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa.

 

A politikai tudományok területén:

  • Nagy Gábor Dániel, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa.

 

  


 

 

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet adományozott:

  • Dr. Jakab Ferenc, a PTE Természettudományi Kar Biológiai Intézet egyetemi docensének,
  • Sándorfi Eszter, a PTE Külügyi Igazgatóság külügyi koordinátorának,
  • valamint a PTE BTK Kari Tudományos Diákköri Tanács részére, az oklevelet átveszi Dr. Böhm Gábor a KTDT titkára számára.

 


 

 Doktori Oklevélátadó Ünnepség a Magyar Tudomány Ünnepén / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

Az Egyetemi Doktori Bizottsága elnökének megbízásából a hogy a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa sikeres védésük alapján Ph.D fokozatot ítélt oda az alábbi hallgatóknak.

Erről szóló oklevelet vehetett át:

 

Az állam-és jogtudományok területén:

  • Csák Zsolt, a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke,
  • Dóczi Zoltán, a svédországi Västra Götaland Megye Közgyűlésének nemzetközi szervezetfejlesztője,
  • Falusi Márton, a Magyar Művészeti Akadémia tudományos munkatársa,
  • Mondovics Napsugár, a Szent Pál Akadémia oktatója.

 

Az orvostudományok területén:

  • Hajna Zsófia Réka, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Jávorházy András, a PTE Klinikai Központ egyetemi tanársegédje,
  • Marada Gyula, a PTE Klinikai Központ szakorvosa,
  • Mikó Alexandra, a PTE Klinikai Központ orvosa,
  • Nagy Ágnes, a PTE Klinikai Központ klinikai főorvosa,
  • Nagy Bálint János, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Pribér János Krisztián biológus,
  • Rapp Judit, a PTE KK Immunológiai és Biotechnológiai Intézet kutató biológusa,
  • Ruttkay Tamás, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanársegédje,
  • Schlégl Ádám Tibor, a PTE Általános Orvostudományi Kar szakorvosa,
  • Sélley Eszter, a PTE Klinikai Központ orvosa,
  • Somoskeöy Szabolcs István, a PTE Klinikai Központ ügyvivő szakértője,
  • Várady Edit, a PTE Klinikai Központ egyetemi tanársegédje.

 

A nyelvtudományok területén:

  • Simon Krisztián, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Szoták Szilvia, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet főtanácsadója.

 

A neveléstudományok területén:

  • Darvai Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanársegédje,
  • Magyar Adél, a Szegedi Tudományegyetem oktatója,
  • Suhajda Csilla Judit, a Szent István Egyetem egyetemi tanársegédje,
  • Széll Krisztián, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos segédmunkatársa.

 

A pszichológiai tudományok területén:

  • Tóth Anett Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa,
  • Vajda Dóra Beáta, hollandiai kutató pszichológus.

 

A politikai tudományok területén:

  • Kacziba Péter, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédje.

 

Az egészségtudományok területén:

  • Cselik Bence, a PTE Egészségtudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Kovácsné Bobály Viktória, a PTE Egészségtudományi Kar szakoktatója,
  • Pék Emese, a PTE Egészségtudományi Kar szakoktatója,
  • Raposa L. Bence, a PTE Egészségtudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Sziládiné Fusz Katalin, a PTE Egészségtudományi Kar egyetemi tanársegédje.

 

A közgazdaságtudományok területén:

  • Balázsiné Farkas Katalin, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi docense,
  • Gerdesics Viktória, a PTE Közgazdaságtudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Kovács Balázs, a PTE Közgazdaságtudományi Kar egyetemi tanársegédje,
  • Nguyen Thi Xuan Trang, a vietnami Danang University oktatója.

 

A biológiai tudományok területén:

  • Csepregi Kristóf, a PTE Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársa,
  • Oldal Miklós, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont kutatója.

 

A földtudományok területén:

  • Pálfi Andrea turisztikai tanácsadó,
  • Pécz Tibor, a PTE Műszaki és Informatikai Kar tudományos segédmunkatársa.

 

A kémiai tudományok területén:

  • Kiss András, a PTE Természettudományi Kar egyetemi tanársegédje.

 

Az építészmérnöki tudományok területén:

  • Bereczki Zoltán, a PTE Műszaki és Informatikai Kar egyetemi tanársegédje,
  • Lovra Éva, a Visegrád Alap ösztöndíjas kutatója,
  • Wierdl Zsuzsanna, festő, restaurátor-művész.

 

 


 

 

Az Egyetemi Doktori Bizottság sikeres védésük alapján DLA fokozatot ítélt oda a következő hallgatóknak. Oklevelet vehetett át

Az építőművészet területén:

  • Horváth Attila, a müncheni HENN Gmbh látványtervező építésze,

 

A képzőművészetek területén:

  • Bakos András festőművész.

 

 


 

 

Hallgatói díjak és elismerések:

 

Az egyetem rektora Alma Mater Emlékérmet adományozott

  • Szatnik Szilvia okleveles közgazdász számára kimagasló tanulmányi eredménye, valamint a Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzati Testületének alelnökeként végzett alázatos és lelkiismeretes munkája elismeréseként.             

Az egyetem rektora Alma Mater Emlékérmet adományozott

  • Pék Emese a Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézet tanársegédjének kiemelkedő kutatási és szakmai munkájának elismeréseként.            

Az egyetem rektora Pro Universitate Juventutis Díjat adományozott

  • Tóth Ábel Dávid pénzügy szakon végzett okleveles közgazdász számára kiemelkedő tanulmányi eredménye, valamint számos országos közgazdasági versenyen elért előkelő helyezései elismeréseként.

Az egyetem rektora Pro Universitate Juventutis Díjat adományozott

  • Raposa László Bence a Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet tanársegédjének kitűnő tanulmányi, kutatási és szakmai munkájának elismeréseként.

 


 

 

Az Egyetem rektora Egyetemi Kultúráért Díjat adományozhat azon személyeknek, szervezeteknek, akik aktív szerepvállalásukkal, áldozatkész munkájukkal és kiemelkedő művészeti, kulturális tevékenységükkel méltón öregbítetik Egyetemünk hírnevét.

 Egyetemi Kultúráért Díjat vehetett át:                                                                         

  • Jáger Kinga, az Egészségtudományi Kar hallgatója, aki az X-Faktor 2016 évi tehetségkutató verseny döntőseként elért eredményével méltón népszerűsíti választott szakját és öregbíti a PTE hírnevét.
  • Dr. Vass Réka Anna,  általános orvos szakon végzett Ph.D. hallgató, az Egyetem hírnevét öregbítő lelkiismeretes munkája elismeréseként.
  • az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya számára kiemelkedő kultúraközvetítő, értékmentő és értékőrző tevékenységéért. A kitüntetést átveszi Dr. Schmelczer-Pohánka Éva osztályvezető.

 

 

Az egyezem rektora Egyetemi Sportéletért Díjat adományozhat azon személyeknek, szervezeteknek, akik aktív szerepvállalásukkal, áldozatkész munkájukkal és kiemelkedő sport- vagy sportszervezői teljesítményükkel méltón öregbítették Egyetemünk hírnevét.

 

Egyetemi Sportéletért Díjban részesült:                                                                          

  • Varga Tamás Ph.D. hallgató, kimagasló sport szervezői tevékenysége, a hallgatói szabadidő sport kiemelkedő aktivistájaként és az egyetemi sárkányhajó csapat vezetőjeként végzett munkája elismeréseként,
  • Hári József, Sportiroda irodavezető, számára kiemelkedő sport szervezői tevékenysége elismeréseként,
  • Georgiou Theodoros, marketing mesterszakos hallgató labdarúgó játékvezető asszisztensként elért kiemelkedő nemzetközi eredményei elismeréseként.

 

 

 

Kiemelkedő kulturális, művészeti vagy tudományos tevékenysége elismeréseként oklevelet vehetett át:

  • Bali Dániel gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgató,
  • Dr. Császár András általános orvos szakos végzett hallgató,
  • Elmer Diána fizioterápia mester szakos hallgató,
  • Faragó Dóra előadó-művészet alapszak végzős hallgató, az Egyetemi Kórus tagja,
  • Dr. Fodor Krisztina Fruzsina fogorvostudományi szakos végzett hallgató,
  • Frölich Balázs villamosmérnök szakos hallgató,
  • Fűrész Diána az Egészségtudományi Kar PhD hallgatója,
  • Dr. Gergics Marin általános orvos szakos végzett hallgató,
  • Horváth Gábor gépészmérnök szakos hallgató,
  • Ida Marie Heggem általános orvostudományi szakos hallgató,
  • Kiss Alexandra zenetanár mester szakos hallgató, a Nemzet Fiatal Tehetsége,
  • Korhecz Lilla végzett ipari termék- és formatervező és végzett gépészmérnök hallgató,
  • Könyv Katalin Éva doktorandusz hallgató,
  • Dr. Langer András végzett gyógyszerész,
  • Dr. László Levente általános orvos szakos végzett hallgató,
  • Magyar Sándor osztatlan-tubatanár szakos hallgató,
  • Nagy Andor informatikus könyvtáros mester szakos végzett hallgató,
  • Németh Gábor zenetanár mesterszakos hallgató,
  • Németh Máté sportszervező szakos végzett hallgató,
  • Dr. Niklai Bálint általános orvos szakos végzett hallgató,
  • Niklai Dominika jogász hallgató,
  • Patyi Szabolcs végzett Ph.D. hallgató,
  • Ráduly Viktória ápolás és betegellátás alapszakos – gyógytornász szakirányú hallgató,
  • Dr. Rumony Emese általános orvos szakos végzett hallgató,
  • Szöllősi Bence általános orvos szakos hallgató,
  • Tóth Barbara kommunikáció és médiatudomány MA szakos hallgató,
  • Dr. Tóth Luca általános orvostudományi szakos végzett hallgató,
  • Závodi Bence geográfus mester szakos végzett hallgató.

 

 

 

Az érdeklődők regisztrálhattak egyetemünk Alumni szervezetébe. Az ingyenes regisztrációkor egy ún. Alumni Tagkártyát kaptak, melynek felmutatásával az ország több pontján juthatnak kedvezményekhez, a teljes lista az www.alumni.pte.hu honlapon tekinthető meg, ahol online regisztrációra is lehetőség nyílik.

 

Tisztelettel gratulálunk a Magyar Tudomány Ünnepén!

 

Fotók: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

Rovat: 
You shall not pass!