Doktori Oklevélátadó Ünnepség a Magyar Tudomány Ünnepén

A Pécsi Tudományegyetem Doktori Oklevélátadó Ünnepségére került sor a Magyar Tudomány Ünnepén 2015. november 5-én a Dr. Halasy-Nagy József aulában.

magas minőségű videó letöltéséhez kattintson ide, majd válassza a következőt: Letöltés/ Eredeti állomány.
normál minőségű videó letöltéséhez kattintson ide, majd válassza a következőt: Letöltés/ Eredeti állomány. 

 

A „legnagyobb magyar” nemes gesztusára emlékezve 1997-től rendezik meg a kutatók és a tudomány iránt érdeklődők részvételével a Magyar Tudomány Ünnepét. 1825. november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság alapításának céljára és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalakulását. Az országgyűlés 2003-ban november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította. A Magyar Tudomány Ünnepe 2015. évi országos rendezvénysorozata november 3-30. között kerül megrendezésre, melynek jelen esemény is eleme volt.

 

 

Az ünnepség elején Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte a vendégeket, majd Bélyácz Iván Professzor, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának alelnöke tartott ünnepi köszöntőt.

Az Egyetemi Doktori Bizottsága elnökének megbízásából a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa sikeres védésük alapján Ph.D fokozatot ítélt oda az alábbi hallgatóknak. Erről szóló oklevelet vehetett át:

 

Az egészségtudományok területén:

  • Armbruszt Simon, a Babel Sajt Kft. munkatársa
  • Hock Márta, a PTE Egészségtudományi Kar szakoktatója
  • Németh Timea, az Általános Orvostudományi Kar szaknyelv-tanára
  • Sárkányné Lőrinc Anita, az Általános Orvostudományi Kar szaknyelv-tanára,
  • Zádori Péter Gábor, a Kaposvári Egyetem radiológus szakorvosa.

 

az építészmérnöki tudományok területén:

  • Baranyai Bálint, a PTE Műszaki és Informatikai Kar tudományos segédmunkatársa

 

a fizika tudományok területén:

  • Ollmann Zoltán, fizikus

 

a földtudományok területén:

  • Sebők Marianna, az MNV Zrt. humánpolitikai és szervezetfejlesztési igazgatója
  • Törzsök András Imre, a keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola tanára

 

az irodalomtudományok területén:

  • Csengel-Plank Ibolya, az Országgyűlési Múzeum munkatársa
  • Hernádi Ilona, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kari tanársegédje
  • Kovai Cecília, a Helyzet Műhely társadalomtudományi műhely tagja.

 

a kémiai tudományok területén:

  • Kiss Mercédesz, kémikus

 

a közgazdaságtudományok területén:

  • Hauck Zsuzsanna, a PTE Közgazdaságtudományi Kar tanársegédje
  • Rácz-Putzer Petra, a Közgazdaságtudományi Kar tanársegédje

 

a nyelvtudományok területén:

  • Molnár Mária, a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola tanára
  • Szóka Bernadett, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanára

 

az orvostudományok területén:

  • Bittner Nóra, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa  
  • Bojcsev Sztoján főorvos
  • Borbély Éva, a PTE Általános Orvostudományi Kar tanársegédje 
  • Boros Melinda, a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium tanára   
  • Czipri Mátyás, lábsebész specialista
  • Dömötör András, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosa 
  • Fathi Khaled, a szekszárdi Balassa János Kórház főorvosa
  • Huber Tamás a PTE Általános Orvostudományi Kar tanársegédje
  • Jancsik Veronika Ágnes, a tatai 3. sz. fogorvosi körzet szakorvosa
  • Kovács Judit Klára, az Általános Orvostudományi Kar segédmunkatársa
  • Kovács Tamás tudományos kutató
  • Meggyes Mátyás, az Általános Orvostudományi Kar kutató-biológusa
  • Németh Adrienn Katalin, a Klinikai Központ tanársegédje
  • Ottóffy Gábor, a Klinikai Központ szakorvosa

 

a politikai tudományok területén:

  • Szarka Evelin, nemzetközi kapcsolatok- és Európa-szakértő

 

a történettudományok területén:

  • Pinke Zsolt, a DEEP Forrest- MTA Konzorcium mediátora
  • Dévényi Anna, a PTE Bölcsészettudományi Kar tanársegédje

 

a biológiai tudományok területén:

  • Krajcs Nóra, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa;

 

a földtudományok területén:

  • Osvát Krisztina Csilla, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási szakértője,

 

a néprajztudományok területén:

  • Szántó Diána, az Artemissio Alapítvány szakmai igazgatója;

 

az orvostudományok területén:

  • Szijártó István András, a berlini Charité Klinika rezidens orvosa,
  • Varga Eszter, a Nemzeti Agykutatási Program kutatója,
  • Botz Bálint, a PTE Klinikai Központ rezidens orvosa.

 

A sikeres védése és az Egyetemi Doktori Bizottság döntése alapján DLA-fokozatot vehetett át:

 

az építőművészetek területén:

  • Masszi Pál, a Masszi Építész Iroda Kft. építésze
  • Schunk Tímea, a PTE Műszaki és Informatikai Kar tanársegédje
  • Tárkányi Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal munkatársa
  • Zilahi Péter, a PTE Műszaki és Informatikai Kar tanársegédje
  • Zsiga Zoltán, a bajai Eötvös József Főiskola adjunktusa

 

a képzőművészetek területén:

  • Sörös Rita Apollónia, a Kaposvári Egyetem tanársegédje,

 

a zeneművészetek területén:

  • Ludmány Emilné Papp Gyöngyi, a budapesti Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hegedűtanára.

 

A Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének ünnepi műsorának alkalmából Schultz Dzsenifer, a Zeneművészeti Intézet magánénekes hallgatója és Balatoni Sándor doktorandusz hallgató Mozart Un moto di gioia című áriáját és Mozart Cosi fan tutte című operájából Despina áriáját (Una donna a quindici anni) adták elő.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusának 2015. június 25-ei döntése értelmében a korábbi Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, elsősorban a menedzsmenttel és a humán erőforrás menedzsmenttel kapcsolatos oktatási programjában tanúsított szakmai munkája, illetve a kar kutatásait aktívan támogató tevékenysége elismeréseként

 

címzetes egyetemi docensi címet, és az egyetem címerével ellátott ezüst kitűzőt vehet át:

  • Horváth Péter János, az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

 

A Pécsi Tudományegyetem 2017. szeptember 1-jén ünnepli alapításának 650. évfordulóját. Jubileumi ünnepségsorozatunkat 650 nappal korábban, a „Visszaszámlálás Napján”, 2015. november 20-án nyitjuk meg.

A visszaszámlálás alkalmából, a Pécsi Tudományegyetem PTE 650 Jubileumi Projektiroda, és a Műszaki és Informatikai Kar Manufactura szervezete zártkörű, meghívásos pályázatot hirdetett a Műszaki és Informatikai Kar hallgatói számára visszaszámláló berendezés részletezett koncepciótervének elkészítésére. A pályázat nyertesei - a „MINIMAL” visszaszámláló berendezés tervezői - számára Egyetemünk rektora oklevelet adományoz.

 

Elismerő oklevelet vehetett át:

  • Hartung Balázs és
  • Látrányi Péter, ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatók.

 

Talyigás Judit, a Manager Képzési Alapítvány kuratóriumi tagja ismertette a Harsányi István-díj elnyerésére kiírt pályázat eredményeit. 

 

A két Harsányi István PhD díj egyikét átvehette:

  • Balogh Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa.

 

Kitüntetettjeinknek szívből gratulálunk, és kívánjuk, hogy munkájukkal tovább öregbítsék a Pécsi Tudományegyetem hírnevét!

 

Rovat: 
You shall not pass!