Egyetemi élet

2018. június 28-án tartotta a Pécsi Tudományegyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülését a Dr. Halasy-Nagy József Aulában. Az eseményen a kitüntetések mellett átadásra kerültek a címzetes egyetemi tanári, docensi és egyetemi tanári címek, majd a habilitáltak, végül a doktori fokozatot szerzők vehették át okleveleiket. Hagyományteremtő kezdeményezésként a most a hivatalba lépő rektor a PTE és a jogelőd intézmények egykori rektorainak körében tette le ünnepi esküjét.

Gratulálunk végzett hallgatóinknak!

A PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Programban kitűzött céloknak megfelelően a Külügyi Igazgatóság egyre növekvő számú nyári egyetemet szervez az egyetem karaival való együttműködésben. A fő cél az ún. „Nyári Trimeszter” bevezetése, melynek során nemzetközi képzési programokat kínálunk saját hallgatóink, a külföldi partneregyetemek hallgatói, valamint egyéb külföldi hallgatók számára a nyári hónapokban. Mindezzel a meglévő egyetemközi szerződéseket még élőbbé, kölcsönösen hasznossá igyekszik tenni az egyetem.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara által díszdoktori címre javasolt világhírű művészt rendhagyó módon az Egyesült Államokban avatták az egyetem tiszteletbeli doktorává. A díszdoktori oklevél ünnepélyes átadására több napos rendezvénysorozat keretében került sor május 25-én, Jun Kaneko japán származású keramikus otthonában, a Nebraska állambeli Omahában.

Új rektort neveznek ki a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyeteme és a Semmelweis Egyetem élére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.

Egyetemünk Pedagógusnapi Ünnepi Szenátusi Ülést rendezett 2018. május 26-án, szombaton melynek keretében a Pécsi Tudományegyetemen és jogelőd intézményeiben 50, 60 és 65 éve diplomát szerzett pedagógus, jogász, illetve műszaki végzettségű hallgatóink arany, gyémánt és vas okleveleinek, valamint egyetemi kitüntetések és elismerések átadására került sor.

A PTE Nemzetközi Tavasz rendezvényei ingyenesek és nyitottak mindenki számára, szeretettel várjuk az érdeklődőket!

2018. május 15-én az Európai Klinikai Kutatások Infrastruktúrájáért felelős Hálózat (ECRIN), és annak magyar partnere, a Magyar Klinikai Kutatások Infrastruktúrájáért felelős Hálózat (HECRIN) rendezte meg a 2018-as Nemzetközi Klinikai Vizsgálatok Napját Budapesten. A nap fő témájaként az innovációt, és annak a nemzetközi vizsgálatokra gyakorolt hatását határozták meg.

Az FDSZ PTE Intézményi Szervezete kirándulást szervez Bikalra, az Élménybirtokra Gyermeknap alkalmából 2018. május 26-án szombaton.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyetemi élet csatornájára
You shall not pass!