Egyetemi élet

E héten újabb nyári egyetem indult el a PTE-n, ezúttal a Chengduban található University of Electronic Science and Technology of China (UESTC) hallgatói számára.

A Pécsi Tudományegyetem idén is várja azokat a továbbtanulni vágyókat, akik az általános felvételi eljárásban nem nyertek felvételt, vagy nem jelentkeztek sehová, de most úgy gondolják, hogy tovább szeretnének tanulni.

A Pécsi Tudományegyetem sikeresen zárta a 2018. évi általános felvételi eljárást, ugyanis a felvettek száma növekedett a 2017. évi általános felvételi eljárásban bejutottakhoz képest.

2018. július 19-22. között orvoskarunk ad otthont az első alkalommal megrendezett nemzetközi hallgatói tréningnek, melynek keretében 25 orvostanhallgató érkezett a baranyai megyeszékhelyre a világ minden kontinenséről. 

A Shanghai Institute of Technology 18 hallgatója és 2 oktatója érkezett a PTE-re azzal a céllal, hogy az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkedjen meg a július 15. és július 29. között megrendezésre kerülő nyári egyetemen. A program akadémiai részét, a tanórákat valamint a szakmai kirándulásokat a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar biztosítja, míg a rendezvény teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi.

A 19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem július 22-én veszi kezdetét a Pécsi Tudományegyetemen, és 98 külföldi diák részvételével zajlik majd négy héten át. Érkeznek jelentkezők többek között Brazíliából, Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Görögországból, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Nagy-Britanniából, Indonéziából, Japánból, Dél-Koreából, Romániából, Dél-Afrikából, Oroszországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból. A visszatérő diákok között vannak már családok, sőt, olyan hallgató is lesz az idei csapatban, aki már a legelső pécsi nyári egyetemen is részt vett, 19 évvel ezelőtt!

Pénteken 30 hallgató részvételével kezdetét vette az Európai Unió aktuális kihívásait és lehetőségeit megvitató nyári egyetem a Külügyi Igazgatóság szervezésében. A program résztvevői összesen kilenc országból érkeztek. A hallgatók túlnyomó többsége a Bölcsészettudományi Karon nagy sikerrel futó „Europe from a Visegrad Perspective” CEEPUS hálózat tagegyetemeiről kerül ki, akik mellett olasz, orosz és amerikai hallgatók is megtalálhatóak a résztvevők között.

Címkék: 

Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be egyetemünk új rektori vezetése, amely július 1-től irányítja Magyarország első egyetemét. Miseta Attila egyetemi tanár, rektor tájékoztatása szerint az a cél, hogy a rektori ciklus végére elérjék a 25 000 fős hallgatói létszámot, úgy, hogy közben a hallgatók számára biztosított szolgáltatásokat folyamatosan fejlesztenék. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyetemi élet csatornájára
You shall not pass!