Hírek

A Pécsi Tudományegyetem Pedagógusnapi Ünnepséget rendezett 2014. május 31-én, szombaton. A rendezvény keretében az egyetemen és jogelőd intézményeiben 50, 60 és 70 éve diplomát szerzett hallgatóink arany, gyémánt, vas, rubin és gránit okleveleinek-, valamint minisztériumi és egyetemi elismerések átadására került sor.

Labornyitóval indult az idei Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen. A Humeltis Kft. most átadott laboratóriumában olyan 3D-s emberi tüdőszövet modellel kísérleteznek majd a szakemberek, aminek segítségével például gyógyszerhatóanyagokat lehet majd vizsgálni.

Pedagógusnap alkalmából Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere május 30-án Budapesten számos pedagógusnak adott át kitüntetéseket kiemelkedő oktató-nevelő munkájuk elismeréseként. A Pécsi Tudományegyetem több prominens oktatója részesült elismerésben. 

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében dr. Kocsis Miklós, az Állam- és Jogtudományi Kar szakértője nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

A Pécsi Tudományegyetem arra kéri valamennyi volt és jelenlegi hallgatóját, oktatóját, és munkatársát, hogy segítsünk együtt a balkáni térség árvízkárosultjainak!

A Pécsi Tudományegyetem, és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara mély megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Sándor Attila, a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet professzora életének 74. évében hosszantartó, súlyos betegségben 2014. május 28-án elhunyt. 

A Pécsi Tudományegyetem régi-új rektorával Dr. Bódis József professzor úrral beszélgettünk aktualitásokról és tervekről az egyetem vonatkozásában.

A szereplők a legnagyobb ajándékot kapták: állva tapsolt a teljes nézőtér. A PTE Táncegyüttes Meseszép… családi táncestje május 24-én a paksi Városi Gyermeknapon, a Csengey Dénes Kulturális Központ színpadán mutatkozott be óriási sikerrel. A több mint két órás előadást a nézőtéren ülő gyermekek és szüleik kitörő lelkesedéssel fogadták.

Május elsejével elindult az Új Széchenyi Terv keretében a „Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjének felújítása” című KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0030 számú projekt megvalósítása, 100 %-ban az Európai Unió és a Magyar Állam 214.738.130 Ft összegű támogatásával.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében Kilár Anikó, a Természettudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

Oldalak

You shall not pass!