földrajz

A Magyarhoni Földtani Társulat 1996 óta szervezi meg a magyar földtudományi szakemberek világtalálkozóját, a HUNGEO-t. Ez alkalommal az első magyar egyetem alapításának 650 éves jubileumát ünneplő Pécsi Tudományegyetem látja vendégül a világ minden részéből hazalátogató és a honi kutatókat.

Esemény időpontja: 
2017. augusztus 16. 09:00 - 2017. augusztus 20. 16:00

2017. augusztus 2. és 8. között Belgrád adott otthont az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának (iGeo – International Geography Olympiad). A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott 16 és 19 év közötti középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb szereplését produkálva ezzel. 

Feliratkozás RSS - földrajz csatornájára
You shall not pass!