A magyar csapat ismét érmekkel tért haza a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról

2017. augusztus 2. és 8. között Belgrád adott otthont az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának (iGeo – International Geography Olympiad). A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott 16 és 19 év közötti középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb szereplését produkálva ezzel. 

A képen balról jobbra Bálint Dóra, Kliment Dávid, Ujvári Márton, Verkmann Zsombor, Dr. Trócsányi András és Kovács Eszter

 

A 160 versenyző közül négy magyar diákért szoríthattunk. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte hazánkat. A csapatot a Pécsi Tudományegyetemről Dr. Trócsányi András egyetemi docens, mint felkészítő tanár, valamint Bálint Dóra doktorandusz, a felkészítés koordinátora vezette. A magyar versenyzők közül hárman is érmet szereztek: Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért. Ennek köszönhetően az országok nem hivatalos versenyében a magyar csapat történetének egyik legsikeresebb szereplésével térhetett haza.

 

A magyar csapat ismét érmekkel tért haza a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról

 

A diákokat a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatják. A verseny és a felkészítés szakmai hátterét immár másfél évtizede a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete biztosítja.

 

Rovat: 
You shall not pass!