díszdoktor

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2018. május 4-én tiszteletbeli doktorrá avatta Csányi Sándor közgazdászt, üzletembert, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját. Csányi Sándor ezzel olyan „elit körbe” került be, amelynek tagja többek között Gróf Apponyi Albert, Gróf Klebelsberg Kuno, Habsburg Ottó, Placido Domingo vagy Donald Tusk.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2017. december 8-án tiszteletbeli doktorrá avatta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, a Lengyel Köztársaság korábbi miniszterelnökét. Az eseményen elhangzott, hogy Tusk volt az első olyan európai politikus, akinek kelet-közép-európaiként egy nem könnyű korszakban vezető szerep jutott az egyesült Európa élén, és egyben egyike azoknak az európai államférfiaknak, akik mindig is segítették a visegrádi országok együttműködését. Mindemellett Donald Tusk sokat tett a hagyományosan jó magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítéséért és kibővítéséért is, aktív résztvevője a 2007-től minden évben megünnepelt lengyel-magyar barátság napjának is.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szláv Filológia Tanszéke és a Pécsi Orosz Központ emlékestet szervez Jevgenyij Jevtusenko, a PTE díszdoktora tiszteletére, melyre várják mindazokat, akik szeretnének megemlékezni a néhai költőóriásról.

Esemény időpontja: 
2017. április 11. 17:00

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2016. február 7-én tiszteletbeli doktorrá avatta a világhírű operaénekest, a „Három tenor” világszerte elismert és rajongott tagját, Plácido Domingot. 

Esemény időpontja: 
2015. március 12. 14:00

.

Esemény időpontja: 
2014. november 06. 15:00 - 17:00

Április 22-23-án a Kalasnyikov Izsevszk Állami Műszaki Egyetemen került megrendezésre a Műszaki Egyetemek VI. Nemzetközi Konferenciája, melynek alkalmából Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora díszdoktori címet vehetett át.

Feliratkozás RSS - díszdoktor csatornájára
You shall not pass!