Szobrot is kapott Konfuciusz

Névadójáról elnevezett szobrot adományoztak PTE ETK Konfuciusz Intézetének. Az alkotást, mely ezentúl a jelenlegi akadémikus orvoslást kiegészítve a kínai medicinában gyökerező terápiás eljárások oktatására, tudományos módszerekkel történő vizsgálatára és alkalmazására vállalkozó központot díszíti, augusztus 24-én adták át.

 

Az eseményen az adományozó tangshani North China University of Science and Technology Egyetemének vezetői, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének oktatásért felelős első titkára, valamint a Pécsi Tudományegyetem, az Egészségtudományi Kar és a PTE ETK HKO Konfuciusz Intézetének vezetői vettek részt. Wu Hua első titkár az oktatásért, Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége mellett beszédet mondott Bódis József, a PTE rektora, valamint Betlehem József, az Egészségtudományi Kar dékánja is.

 

 

A Konfuciusz Központ soron következő nyilvános eseményére szeptember 10-én kerül majd sor, amikor az Ismerd meg! Fedezd fel! Kóstold meg! elnevezésű rendezvénysorozat keretein belül Bárdi László tart majd előadást „A Konfuciuszi gondolkodás és a mai ember viszonya” címmel a PTE ETK "A" épület nagyelőadó termében (Pécs, Vörösmarty u. 4.).

 

Rovat: 
You shall not pass!