A PTE is csatlakozott az „Európai Hulladékcsökkentési Hét” akcióhoz

Az „Európai Hulladékcsökkentési Hét” egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés, amelynek lényege, hogy önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék-mennyiség csökkentésének, valamint az anyagok újra-hasznosításának fontosságára. A különböző ötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy szervezet koordinálja, mint Szervező, amely Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

 

Az idei évben, főként a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékokra hívja fel a figyelmet, hiszen ezek, nagyobb kockázatot jelentenek az egészségünkre és környezetünkre, mint a más típusú hulladékok. Ilyen például a lejárt szavatosságú gyógyszer, a sütőolaj, a különböző fénycsövek/izzók, festékek stb. A kiemelt téma mellett természetesen továbbra is várják a szervezők, a hulladékok keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újra-használatára és azok újra-hasznosításának fontosságára felhívó javaslatokat, ötleteket.

 

A PTE is csatlakozott az „Európai  Hulladékcsökkentési Hét” akcióhoz

 

Idén a Pécsi Tudományegyetem is csatlakozott az „Európai Hulladékcsökkentési Hét” rendezvényhez; a projektötleteit tartalmazó pályázatát benyújtotta és a november 17-25. közötti időszakra az Egyetem különböző pontjain számos akciót, gyűjtést szervez, amelynek részleteiről a PTE Zöld Egyetem honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. http://zoldegyetem.pte.hu.

 

 

Rovat: 
You shall not pass!