Hírek

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja megalakulása óta minden évben, a névadó Szentágothai János születésnapjára emlékezve, tudományos ünnepséget tart. Idén immáron harmadik alkalommal rendezték meg a két napos tudományos ünnepet, a Szentágothai Napokat 2014. november 10-11. között.

2014. november 6-án rendezték a Figyelő „TOP200” konferenciáját, amelyen Egyetemünk rektora, Prof. dr. Bódis József első ízben képviselte az intézményt. Az évente egy alkalommal megrendezésre kerülő TOP200 Konferencia és a hozzá kapcsolódó Gálaest minden év egyik legkiemelkedőbb üzleti eseménye. 

Díjátadásokra került sor a Magyar Tudomány Ünnepe 2014 alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága (MTA PAB) székházában, 2014. november 7-én, pénteken.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális dr. Szőke Gergely, az Állam és Jogtudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

A Pécsi Tudományegyetem 2014. november 6-án tartotta díszdoktoravató ünnepi szenátusi ülését, amelyen a honoris causa doktorok avatására, majd a pedagógus szolgálati emlékérmek, professzor emeritus, egyetemi magántanári, címzetes egyetemi tanári, docensi végül habilitált doktori oklevelek átadására került sor.

A Pécsi Tudományegyetem a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából doktori oklevélátadó ünnepséget rendezett, ahol 57 új Ph.D és 6 új DLA doktor vehette át diplomáját. 

Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a Magyar Tudomány Ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális Streit Judit, az Közgazdaságtudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

2014. november 10-től új helyen, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Rákóczi úti telephelyén várja a betegeket az Onkoterápiás Intézet fekvőbeteg és kemoterápiás részlege, valamint költözik az Onkológiai Gondozó is, de az csak egy épülettel arrébb; az Édesanyák útján érhető el a szolgáltatás továbbra is, a sugárterápiás részlegben alakítanak ki számára helyet. Ezek régi épületét lebontják, és helyére új, modern kórházi épület épül.

Gulyás Tibort, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóját, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) jelenlegi alelnökét választották meg a szervezet elnökének a HÖOK október 18-ai, az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartott tisztújító küldöttgyűlésén. 

Oldalak

You shall not pass!