Sok szeretettel meghívjuk a IX. Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Konferenciára, melyet Dr. Papp László emlékére rendezünk meg a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán!
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai támogatásával 2008. óta rendezi meg évről - évre a Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Konfereciát és a Dr. Papp László Számvitel Versenyt, mely rendezvényekkel Dr. Papp Lászlónak, a Kar volt dékánjának, a Számvitel Tanszék vezetőjének és az egyetem volt gazdasági rektor-helyettesének kíván méltó emléket állítani.
Idén november 8-án és 9-én kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a IX. Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Konferenciára, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvény célja a számviteli szakterülettel foglalkozó kutatók, oktatók, gyakorlati szakemberek számára lehetőséget és megfelelő keretet biztosítani a számvitel jelenének és jövőjének áttekintésére, az elért kutatási eredmények megvitatására, kutatási együttműködések elősegítésére, valamint a szakmát foglalkoztató gyakorlati kérdések tekintetében véleménycserére.
A konferencia részletes programja a következő:
2016. november 8.
„A SZÁMVITELI RENDSZERBEN ÉS KÖRNYEZETÉBEN BEKÖVETKEZETT
VÁLTOZÁSOK”
8.30 –9.00 Regisztráció
A Konferencia megnyitása
9.00- 9.15 Dr. habil. Schepp Zoltán dékán, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
9.15-9.25 Dr. habil. Barancsuk János egyetemi docens – Dr. Budai Eleonóra egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
Az emlékezés szavai
A Konferencia résztvevőinek szakmai üdvözlése
9.25-9.35 Dr. Bíró Zoltán elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet
Előadások
9.35-10.00 Prof. Dr. Pál Tibor elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara, egyetemi tanár, intézetigazgató Miskolci Egyetem
Könyvvizsgálat - célok és lehetőségek a Magyar Könyvvizsgálói Kamarában
10.00-10.30 Pető Krisztina Felügyeleti Vezető, Állami Számvevőszék
Számvevőszéki tapasztalatok a könyvvizsgálók tevékenységében
10.30-11.00 Véry Zoltán címzetes egyetemi docens, Budapesti Metropolitan Egyetem, Verÿcles Consulting – Szalay Imre elnök, Projekt Management Institute Magyar Tagozat, Budapest
A vezetői számvitel és a projekt együttműködése projekttársaságoknál
11.00-12.00 Dr. Bőgel György professzor, Central European University, Budapest
Mi és a gépek – összefüggések a technikai fejlődés és a mai társadalmi problémák és feszültségek között
12.00– 13.00 Dr. Petschnig Mária Zita tudományos főmunkatárs, Pénzügykutató Zrt.
Magyar gazdaság helyzete és kilátásai – makropénzügyi elemzés
13.00 –14.00 Dr. Kéri László politikai elemző
A helyben járás évtizede – öt metszetben
14.00-14.20 Dr. Fülöp Katalin egyetemi docens, tanszékvezető, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatástudományi Kar
100 év tartalékpolitikája a jegybank mérlegei alapján
14.20-14.40 Dr. Lakatos Mária egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A magyar transzferár szabályozás változásai a BEPS akcióterv tükrében
14.40-15.00 Pajrok Andor főiskolai adjunktus, Eötvös József Főiskola, Baja
Az USALI stratégiai szemlélete
15.20-15.40 Dr. Budai Eleonóra egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
Rizikófaktorok a magyar számviteli rendszerben
15.40-16.00 Denich Ervin PhD hallgató – Hajdú Dániel hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
Kreatív számvitel alkalmazásának vizsgálata, TDI-módszer segítségével egyes iparágakban
16.00-16.20 Dr. habil. Széles Zsuzsanna egyetemi docens, Nyugat magyarországi
Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Sopron - Tóth Gábor számviteli kiemelt szakértő, MÁV Zrt.
A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRSs) bevezetésének előnyei és kihívásai
16.20-16.40 Horváth Ádám egyetemi tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar,
Az Európai Unió 2018. évre tervezett reformja – banki API-k kötelező nyilvánossá tétele
16.40-17.10 Szívós László egyetemi tanársegéd – Dr. Fortvingler Judit egyetemi adjunktus
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kockázatbecslési eljárások és az azokra adott válaszok a hazai könyvvizsgálók gyakorlatában
2016. november 9.
„VÁLTOZÓBAN A SZÁMVITELI SZAKMA – Nézzük szét a házunk táján! ”
7.30-8.20 Regisztráció
A Konferencia 2. napi nyitó előadása
8.20-8.40 Dr. Bíró Zoltán elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet
Szakmai útravaló
Előadások
8.40 - 9.10 Dr. Hegedűs Mihály alelnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara
A módszertanok ütközete
9.10 - 9.40 Prof. Dr. Zéman Zoltán, egyetemi tanár, intézetigazgató, Szent István Egyetem, Gazdaságtudományi Kar
A controlling megatrendek vezető számviteli vonatkozásai
9.40 - 10.00 Dr. habil. Lukács János tanszékvezető, intézetigazgató Budapesti Corvinus Egyetem
Könyvelés hálózatban
10.00 - 11.00 Dr. Mikulás Gábor elnök, ügyvezető, Magyar Információbrókerek Egyesülete,
GM Info Consulting Kft.
Céginformáció-szerzés; desk- és field research
11.00-11.15 SZÜNET
11.15-12.45 Dr. Bokros Lajos professzor, Central European University, Budapest
A nyitott gazdaság és társadalom kihívása
12.45-13.00 SZÜNET
13.00-13.20 Dr. habil. Bessenyei István egyetemi docens - Hartung Katalin tudományos munkatárs, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
A kék gazdaság elvei szerint működő vállalatok belső elszámoló árai
13.20-13.50 Dr. habil. Somogyvári Márta egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
A villamos energia egységköltség számítási problémái
13.50-14.40 Dr. Pintér Éva egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar - Stotz Gyula tudományos segédmunkatárs, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Prof. Dr. Gál István László egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Deduktív (vállalat)értékelési módszerek és számviteli bizonyítékok a gazdasági bűntető perekben
14.40-15.00 Dr. Szücs Tamás egyetemi adjunktus Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
Valós értékelés megítélése a pénzügyi válság tükrében a hazai és nemzetközi bankok esetében
15.00-15.10 SZÜNET
15.10-15.30 Dr. Márkus Gábor egyetemi adjunktus Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar
Kisvállalkozások ágazati sajátosságai a banki tanácsadásban
15.30-15.50 Görcsi Gergely PhD hallgató, kontroller NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt –
Dr. Szekeres Bernadett főiskolai docens Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar
Rövid távú üzleti döntések módszertana és gyakorlata
15.50-16.10 Dr. Veress Attila egyetemi docens – Török Martina Zsófia tanársegéd, Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar
Teljesítmény mérése a cash flow alapú mutatók segítségével – a free cash flow levezetésének egy lehetséges modellje
16.10-16.30 Süveges Gábor egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar
Pénzügyi és számviteli ismeretek szerepe magyarországi esettanulmány versenyekben
16.30 A Konferencia zárása