Pályázati felhívás: Pécs MJV Polgármesteri Ösztöndíj 2014.

Pécs Megyei Jogú Város polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri Ösztöndíj elnyerésére a 2013/2014. tanév II. félévében Pécs Megyei Jogú Város köznevelési intézményeiben tanuló, illetve a Pécsi Tudományegyetemen aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező pécsi polgárok számára.

Pályázatot nyújthatnak be továbbá Pécs testvérvárosainak polgárai, akik Pécsett, vagy Pécs valamely testvérvárosa köznevelési intézményének tanulói, illetve felsőoktatási intézményének aktív hallgatói, továbbá azon pécsi polgárok, akik szakja, tagozata nem érhető el egyik pécsi köznevelési intézményben sem, ill. a Pécsi Tudományegyetemen.

A pályázat célja a kiemelkedő tanulmányi és kutatási eredményeket elérő vagy szakmájuk területén kimagasló sikereket felmutató diákok és hallgatók elismerése, valamint tevékenységük anyagi támogatása.

A pályázatot a pályázó intézményének megfelelő Pályázati Ösztöndíj Űrlapon, az Űrlapon meghatározott feltételek és szempontrendszer alapján lehet benyújtani. A nem a megfelelő Űrlapon benyújtott pályázat automatikusan érvénytelen.

Középfokú tanulmányokat folytatók számára az 1. számú melléklet nyújt segítséget a megfelelő űrlap kiválasztásában.

A pályázat elbírálásának menete:

  • A pályázatok beküldésének határideje: 2014. április 05.
  • A pályázatok beadási határidejét követő 30 napon belül a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága (a továbbiakban: OKUBI) értékeli a beérkezett pályázatokat, majd javaslatot tesz a támogatottakra és a támogatás mértékére.
  • Az OKUBI javaslata alapján 15 munkanapon belül Pécs Megyei Jogú Város polgármestere döntést hoz a támogatottak köréről.
  • A polgármester a beadott pályázatok minősége és mennyisége alapján az OKUBI véleményét figyelembe véve állapítja meg az egyes kategóriákra eső keret mértékét, s az ösztöndíjban részesülők számát

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

  • Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlanságot állít vagy a pályázattal összefüggő tényt elhallgat.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a megítélt ösztöndíj legfeljebb egy naptári évre szól.
  • A pályázatokról a döntést Pécs Megyei Jogú Város polgármestere hozza meg, mely minden pályázóra nézve kötelező.
  • Az elnyert ösztöndíj nem folyósítható, amennyiben a pályázó nem írja alá a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött ösztöndíjszerződést. A megítéltösztöndíj felfüggeszthető vagy megvonható, amennyiben az ösztöndíjazott nem teljesíti vagy megszegi az ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeit.
  • A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye.

A pályázatokat személyesen:

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Oktatási és Kulturális Referatúra
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
dr. Halmosné Czigelédi Judit
főtanácsos részére

vagy - ajánlott küldeményként - postai úton kérjük eljuttatni az alábbi címre:

Oktatási és Kulturális Referatúra
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

A borítékra kérjük ráírni: „Polgármesteri Ösztöndíj"

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást az ösztöndíjpályázatról, a pályázati adatlapról:

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
dr. Halmosné Czigelédi Judit 
főtanácsos
Tel.: 06-72/533-936

Az ösztöndíj kiírása valamint a pályázati űrlap innen letölthető.

Rovat: 
You shall not pass!