Művész Péntek – alkotótér művészetbarátoknak

Alkotók, alkotások, alkotótevékenységek - mindez egy helyen, egy napon, a PTE Művészeti Karán

 

Egyetemünk 2019. március 29-én (péntek) 13.00 órától első alkalommal rendezi meg a Művész Péntek – alkotótér művészetbarátoknak című rendezvényét, melynek helyszíne a Művészeti Kar főépülete (Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.).

A hagyományteremtő rendezvény célja, hogy az egyetemi dolgozók betekintést nyerjenek a PTE Művészeti Karának mindennapjaiba, az ott folyó alkotó tevékenységbe. A művészi készségekkel rendelkező érdeklődők pedig ki is próbálhatják magukat a képzőművészetekben, lehetőségük lesz festeni és szobrászkodni. A rendezvényen megtekinthetők lesznek a Művészeti Kar hallgatóinak munkái, melyeket akár meg is vásárolhatnak a látogatók a helyszínen.

Az alábbi programokkal várják a műhelyekbe az érdeklődőket:

 

Festészeti workshop

Vezeti: Prof. Somody Péter DLA, Ernszt András DLA, Bóbics Diána

Létszám: 40 fő

A festészeti foglalkozás a rajz, színes rajz és a vizes alapú festészeti technikák segítségével kínál betekintést a képi ábrázolás és önkifejezés világába.

1 / Az egyik legalapvetőbb művészi tevékenység évszázadok óta az emberi figura és az emberi test ábrázolása.

Egy modell segítségével tehetnek a vállalkozók kísérletet arra, hogy az emberi test arányos, formás és térben elhelyezkedő vizuális ábrázolásával megismerkedjenek. Ceruza, rajzszén, mint klasszikus rajzi eszközök állnak ehhez rendelkezésre és természetesen az alapos körültekintő megfigyelés, mint a művész nélkülözhetetlen útitársa.

2 / A festészeti gyakorlat során kisebb beállított tárgyak segítségével a formák színekkel való megjelenítését lehet gyakorolni és természetesen magának a festéknek a használatát, amely mint anyag, legalább annyira ösztönző és inspiráló részvevője  ennek a folyamatnak, mint a környezetünkben szereplő tárgyak és emberek.

 

Workshop a kőműhelyben

Vezeti: Palatinus Dóra DLA

Létszám: 10 fő

A program elején bemutatásra kerül a kő szobrászatban betöltött szerepe, felhasználási lehetőségei, legalapvetőbb technikai eljárásai, eszközei, a különböző kövek fajtái, Magyarországon történő bányászata. A foglalkozáson mindenki kipróbálhatja a faragást, melynek koncepciója a "nyomhagyás". Fák kérgeiben, padok felületén sokszor találunk különböző feliratokat, monogramokat karcolva. Ennek tükrében a rendelkezésre álló kőtömbök felületébe lehet majd hasonló üzeneteket faragni, melyeket rövid idő alatt el lehet készíteni.

 

Workshop a faműhelyben

Vezeti: Rezsonya Katalin DLA

Létszám: 10 fő

Bevezetésképp a fa szobrászatban betöltött jelentős szerepét, változatos alkalmazási lehetőségeit mutatjuk be egy prezentáció keretében. Majd a workshop résztvevői megismerkedhetnek a szobrászatban leggyakrabban alkalmazott mérsékeltövi lombos fafajták jellemzőivel, megmunkálási lehetőségeivel. Játékos kvíz segítségével megtanulhatják a fűrészáruk, a szerszámok elnevezését, a fa anatómiáját. Kipróbálhatják a kézi faragás, vágás, csiszolás technikáit, eszközeit is, így a foglalkozás során egy-egy kisebb tárgy részben önálló elkészítésére is sor kerülhet.  

 

Workshop a fémműhelyben

Vezeti: Prof. Gaál Tamás DLA

Létszám: 10 fő

A program során lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek kreatív, tematikától független kísérleti, valamint végleges munkák elkészítésére.

Elsősorban plasztikai munkák kivitelezésével ismerkedhetnek meg, vékony finom lemezek felhasználásával (acél, vörösréz, horganylemez).  Ezen anyagok könnyen hajlíthatóak és darabolhatóak kézi és gépi eszközök igénybevételével is.

Kétdimenziós munkákat csiszolással és patinázással tudunk elkészíteni a sík lemezeken.

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyek száma miatt előzetes regisztrációhoz kötött.

Minden jelentkező dolgozónknak lehetősége van még egy főt regisztrálnia. Az alkotó programokon 14 év felettiek vehetnek részt!

Jelentkezni március 1-én 8 órától az adott férőhelyek száma erejéig. Korlátozott számban március 22-ig még várják a jelentkezéseket.  

Azon érdeklődőknek, akik a fenti időpontra meghirdetett rendezvényre helyhiány miatt már nem tudnak bekerülni, lehetőséget biztosítunk a május 3-ra tervezett hasonló tematikájú eseményen való részvételre, melynek részleteiről a későbbiek során küldünk értesítést a feliratkozók számára.

 

 

REGISZTRÁCIÓ

CSAK A KIÁLLÍTÁSRA JELENTKEZEM             ALKOTÓ TEVÉKENYSÉGRE ÉS A KIÁLLÍTÁSRA JELENTKEZEM

 

 

You shall not pass!