XXI. Egyetemi Bál - Meghívó

Az idei egyetem bál ismét nagyszerű szórakozási lehetőséget kínál a résztvevőknek a Jubileum 650 program jegyében egyedi, középkori hangulattal!

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves vendégeit, barátait a Pécsi Tudományegyetem 2017. február 11-én (szombaton) 19.00 órai kezdettel megrendezésre kerülő XXI. Egyetemi Báljára, melynek mottója „Középkori úri muri”. Az est során ízelítőt kaphatnak a résztvevők a XIV. század második felére,  az egyetem alapításának idejére jellemző szokásokból, ételekből, táncokból, zenékből. Helyszín a Pécsi Tudományegyetem Dr. Romhányi György Aula (Pécs, Szigeti út 12.).

 

Egyetemi bál a PTE-n

 

A mulatság programja:

18.30-tól Vendégek érkezése
19.00 A ház urának köszöntője
19.10 Ínyenc lakoma– közben a Musica Historica muzsikál
20.00 Szellemi próbatétel a középkor jegyében
20.15 Bálindító tánc a PTE Táncegyüttes előadásában
20.25 Tánc
22.00 „Mutatványosok és szemfényvesztők” látványos előadása
22.30 Tánc
23.45 Éjféli ínyencségek, a szellemi próbatétel eredményének kihirdetése, tombolasorsolás
00.15 Tánc - A talpalávalót húzza: Harold zenekar

Az emeleti „Taberna” 21.00-02.00 óra között várja a különleges itókákat kedvelőket.

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Részvételi díj: 12 000 Ft/fő

A részvételi díj magában foglalja a köszöntő italt és a kétszeri svédasztalos vacsora költségét (ital nélkül).

 

Jegyek vásárolhatók 2017. január 16. – január 27. között az alábbi helyszínen:

ÁOK Dékáni Hivatal
Látschám Gáborné, 72/536-000/31284 (Pécs, Szigeti út 12. 1. em.)

2017. január 16. – február 3. között:
Rektori Hivatal Marketing Osztály
Szuhán-Glass Beáta, 72/501-500/12124 (Pécs, Vasvári Pál u. 4. 126. iroda)

 

XXI. Egyetemi Bál a Pécsi Tudományegyetemen

A meghívó letöltése (pdf.) »

 

Rovat: 
You shall not pass!