Megérkezett a 0. évfolyam - volt egyszer egy PTE 2067 – előtted a jövő konferencia

ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ - számoltunk vissza a középiskolásoknak szóló rendezvényen, ahol közel 450 diák vett részt június 7-én a Szentágothai János Kutatóközpontban. 

Majd a konferenciát követően egy kis nyereményjátékra hívtuk a fiatalokat, ahol több egyetemi helyszínen mérhették össze tudásukat, kreativitásukat, ügyességüket, erősíthették csapatszellemüket. A részt vevő osztályok közül a PTE Deák Ferenc Gimnázium 11. A osztálya lett a legjobb, így a meghirdetéshez híven – „Egy osztály aki mindent visz” – ők nyerték a támogatók által felajánlott rengeteg nyereményt és az egyetemünk által felajánlott „0. évfolyamos” hallgatói lehetőséget is.

Mint minden, a nyári szünet is elmúlik egyszer és újra itt az iskola!

De van egy olyan osztály, amelyet nem érintett rosszul a visszaszámlálás, mert az új tanév is élményekkel indult, mégpedig PTE-s élményekkel!

15. PROGRAM

Éjszaka az Egyetemen!

2019. március 13-án este 7 órától másnap reggel 5 óráig a Sportok éjszakáján versenyeztek a deákos diákok az egyetemistákból álló csapatokkal.

Megérkezett a 0. évfolyam - volt egyszer egy PTE 2067 – előtted a jövő konferencia 

Büszkék lehetnek magukra, hiszen 2 versenyszámban nyertesek lettek, és az összesítésben is a 8. helyezést érték el az induló 10 csapat közül. 

14. PROGRAM

JESZ – YES!!!!!

A nyeremények igénybevétele 2019. február 4-én, a Janus Egyetemi Színház felajánlásából, a Puszibolt című előadás megtekintésével folytatódott.

A darabban, melyben a társulat legfiatalabb tagjai szerepeltek, felteszi a kérdést egy ismeretlen narrátor, egy ismeretlen városról, hogy boldogok-e errefelé az emberek? Mert mi más mozgathatna egy feltételezett helység lakóit, mint a boldogság, amely néhol akkora, hogy szinte szétrobban az emberben, néhol pedig elviselhetetlen a hiánya.

Megérkezett a 0. évfolyam - volt egyszer egy PTE 2067 – előtted a jövő konferencia

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »

Cserna-Szabó András írását, mely értelmezhető regényként, de akár novellafüzérként is, szerkesztette és színpadra alkalmazta Tóth András Ernő és Zakariás Máté.

A darab megtekintését követően a rendező, Zakariás Máté és a színészek közel egy órás beavató beszélgetést folytattak a diákokkal, melynek során rengeteg kulisszatitkot tártak fel.

13. PROGRAM

Ugyan az Est Jeges, de a hangulat kimondottan forró volt….

Jeges esten a PTE 0. évfolyam / fotó: Kerekes fotó

  A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat jóvoltából 2018. december 5-én a nyertes diákok részt vehettek a PTE hallgatói számára meghirdetett Jeges Esten, melyet a Városi Műjégpályán rendeztek meg a szervezők.

Az időjárás remek, a programok színesek, mozgalmasok, a fiatalok pedig vidámak voltak.

Jeges esten a PTE 0. évfolyam / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »  

A középiskolásoknak sem jelentett gondot elvegyülni az egyetemisták közé, kicsit bepillantva, milyen is a „nagyok” élete az egyetem egyik közkedvelt szabadidős programja során.

11-12. PROGRAM

 „Minden-mentes”, egészséges, nagyon finom!

2018. december 1-én az osztállyal a Natúr Ételbárban jártunk, ahol a kedves tulajdonosok (Miki, Tímea) révén kóstolhattunk zöldség-gyümölcs turmixot, nyers ételeket, és szintén nyers növényi alapanyagokból készült édességet is. / fotó: Kerekes Fotó

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »  

2018. december 1-én az osztállyal a Natúr Ételbárban jártunk, ahol a kedves tulajdonosok (Miki, Tímea) révén kóstolhattunk zöldség-gyümölcs turmixot, nyers ételeket, és szintén nyers növényi alapanyagokból készült édességet is.

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok……

2018. december 1-én az osztállyal a Natúr Ételbárban jártunk, ahol a kedves tulajdonosok (Miki, Tímea) révén kóstolhattunk zöldség-gyümölcs turmixot, nyers ételeket, és szintén nyers növényi alapanyagokból készült édességet is. / fotó: Kerekes Fotó

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »  

 Még aznap a Zsolnay Negyedben levő Planetáriumba is elmentünk, ahol a PTE 2067 – előtted a jövő konferencia egyik kedves előadója, Gyenizse Péter avatta be a csoportot a csillagok és bolygók hihetetlen világában.

10. PROGRAM

Tánc, tánc, tánc….

November 16-án ellátogattunk a Deák Gimnázium tornatermébe, és bepillantottunk a már október eleje óta tartó szalagavató tánc tanításába.

A PTE Táncegyüttes tagjai ígéretükhöz híven mindent megtesznek, hogy a táncoslábú és a kevésbé táncra termett diákoknak is betanítsanak egy látványos nyitótáncot a decemberi szalagavató bálig.

November 16-án ellátogattunk a Deák Gimnázium tornatermébe, és bepillantottunk a már október eleje óta tartó szalagavató tánc tanításába. / Kerekes fotó

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »  

7-8-9.  PROGRAM

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon!

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon! / fotó: Kerekes fotó

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

November 10-én szombaton (hivatalos munkanap és tanítási nap), az osztály tagjai - diáktársaiktól eltérően - nem iskolában töltötték az időt, hanem különféle remek programokon vettek részt.

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon! / fotó: Kerekes fotó

Először az Egyetemtörténeti Gyűjteményt nézték meg, ahol Méreg Martin osztályvezető segítette a diákokat az egyetem érdekes és színes történetének megismerésében.

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon! / fotó: Kerekes fotó

Utána egy igen pörgős fitness órán vettek részt a Gyémánt Fitt és Oktatási Központ jóvoltából, Sziklai Richárd vezetésével.

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon! / fotó: Kerekes fotó

Majd a Kolozsvár utcában egy szabadulós játékban mérhették fel logikai készségüket, kreativitásukat a ZártHelyi Pécs felajánlásának köszönhetően.

Kultúra, sport, játék – mindez egy napon! / fotó: Kerekes fotó

6. PROGRAM 

Csodák 5000 m2-en!!! Október 23-án Budapesten járt a 0. évfolyam a BuszRent Kft. által biztosított különjárattal, és ellátogattak a Csodák Palotájába is, ahol az osztály az intézmény jóvoltából ingyenesen vehette igénybe a játékokat, és még az Öveges termi Fagy birodalma című előadáson is részt vehettek.

Csodák 5000 m2-en!!! Október 23-án Budapesten járt a 0.évfolyam és ellátogattak a Csodák Palotájába is / Kerekes Fotó

  A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Csodák 5000 m2-en!!! Október 23-án Budapesten járt a 0.évfolyam és ellátogattak a Csodák Palotájába is / Kerekes Fotó

   A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Csodák 5000 m2-en!!! Október 23-án Budapesten járt a 0.évfolyam és ellátogattak a Csodák Palotájába is / Kerekes Fotó

   A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

5. PROGRAM

Szenes Kvíz Nighton bizonyított a 0. évfolyam.

 Szenes Kvíz Nighton bizonyított a 0. évfolyam. /fotó: Kerekes fotó

  A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

4. PROGRAM

Egy igazán izgalmas programmal folytatódott „0. évfolyamosaink” számára az október. A Military- és Kalandpark felajánlásában egy szabadtéri csapatépítésen vehettek részt a diákok.

Az Élménylövészet – lőtér felajánlásában egy szabadtéri csapatépítésen vehettek részt a diákok. / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Az Élménylövészet – lőtér felajánlásában egy szabadtéri csapatépítésen vehettek részt a diákok. / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Az élménylövészet alkalmával egy kis időre igazi titkos ügynökké, western hőssé válhattak a bevállalósabbak. A képek alapján igazán JÓL SÜLT EL a program.

Az Élménylövészet – lőtér felajánlásában egy szabadtéri csapatépítésen vehettek részt a diákok. / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

3. PROGRAM

Harmadik programként a PVSK-VEOLIA felajánlásában egy NBI-es férfi kosárlabda bajnoki mérkőzésen vehettek részt a „0. évfolyamos” diákok. A srácok szurkolási is kellett a sikerhez, hiszen a pécsiek szoros küzdelemben 83-75 arányban legyőzték a Sopron KC csapatát.  

Harmadik programként a PVSK-VEOLIA felajánlásában egy NBI-es férfi kosárlabda bajnoki mérkőzésen vehettek részt / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

Ezzel viszont még nincs megállás erre a hónapra nyertes középiskolásaink számára, mivel október 12-én az Élménylövészet – lőtér felajánlásában (egy szabadtéri csapatépítés keretein belül) belebújhatnak Piszkos Harry, vagy akár James Bond bőrébe. Ezen kívül október 15-én 19 órától még egy szellemi próbatétel is vár a diákokra a Szenes Klub jóvoltából egy rendhagyó Monday Kvíz esten, ahol főleg a PTE-hez kapcsolódó témakörökben mérhetik majd össze tudásukat a többi egyetemista csapattal.

Harmadik programként a PVSK-VEOLIA felajánlásában egy NBI-es férfi kosárlabda bajnoki mérkőzésen vehettek részt / fotó: Kerekes fotó

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide » 

2. PROGRAM

A második program - mely a PTE „0. évfolyamos” felajánlásának része - a szokásos orfűi sárkányhajó verseny volt a PTE Sportiroda szervezésében, melyen idén első ízben, a nyertes középiskolások is részt vehettek.

A második program - mely a PTE „0. évfolyamos” felajánlásának része - a szokásos orfűi sárkányhajó verseny volt a PTE Sportiroda szervezésében, melyen idén első ízben, a nyertes középiskolások is részt vehettek. / fotó: Kerekes fotó

1. PROGRAM

Az első iskolai napjukon, immár 12. osztályosként, szeptember 3-án egy élményeket garantáló programon vehettek részt az egyik támogatónk, az Élmény Zóna  Egyesület jóvoltából.

Íme a képek, és a videó az eseményről, melyek magukért beszélnek:

Volt egyszer egy PTE 2067 – előtted a jövő konferencia

A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »

Volt egyszer egy PTE 2067 – előtted a jövő konferencia

 A Galéria megtekintéséhez kattintson ide »

You shall not pass!