Újévi Professzori Találkozó a PTE-n

A Pécsi Tudományegyetem 2018. január 10-én rendezte a már hagyományosnak mondható Újévi Professzori Találkozót a Palatinus Hotel Bartók termében. Az évindító eseményre aktív egyetemi tanárok, Professor Emeritusok és Emeriták, nyugalmazott főiskolai és egyetemi tanárok, valamint az egyetem vezetői kaptak meghívást, amelyet csaknem kétszázan el is fogadtak.

 

Gáspár Dávid, a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet zongoraszakos hallgatójának improvizatív zenei felvezetőjét követően a jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a PTE két elhunyt egyetemi tanáráról: Kovács Magdolnáról (ÁOK) és Kengyel Miklósról (ÁJK). A tavalyi év folyamán a Pécsi Tudományegyetem professzori kara 10 fővel bővült, akik a köztársasági elnöki kinevezésüket követően 2017. szeptember elsején Nagy Lajos király és Vilmos püspök szobrának ünnepélyes felavatásával egybekötött ünnepség keretén belül vették át Bódis József rektortól a PTE tanári karához való tartozást kifejező professzori talárjaikat:

 

Újévi Professzori Találkozó a PTE-n / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

  • Az Állam- és Jogtudományi Karon: Drinóczi Tímea és Kőhalmi László,
  • Az Általános Orvostudományi Karon: Komócsi András, Koppán Miklós, Mangel LászlóReuter Gábor, Schwarcz Attila, valamint Varga Csaba,
  • Az Egészségtudományi Karon: Tamás Péter,
  • A Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karon: Szécsi Gábor.

 

Újévi Professzori Találkozó a PTE-n / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

A Professzori Találkozó mindig remek alkalmat nyújt az elmúlt év eseményeinek összegzésére, amely a tavalyi 2017-es jubileumi év miatt különösen bővelkedett kitüntetésekben, elismerésekben, kiemelten fontos, jeles eseményekben, amelyeket az idén 25 éves jubileumát ünneplő Universitas Televízió összefoglaló műsorában tekinthettek meg a résztvevők. Bódis József rektor újévi beszédében gratulált a kitüntetetteknek, majd elmondta, hogy véleménye szerint sikeres volt a jubileumi programsorozat, „komoly tartalma volt, amelyre büszkén fogunk emlékezni.”

 

Újévi Professzori Találkozó a PTE-n / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

Kiemelte, hogy a jubileumi év eredményessége összegyetemi együttműködés és sok ember munkájának köszönhető. A jövőre tekintve Bódis József reményét fejezte ki, hogy a rektorváltás „törés nélküli lesz, és új ívet, lendületet ad az egyetemnek.” Az esemény hivatalos részét követően egy fogadás keretében nyílt alkalma az egyetem krémjének a falatozásra, kötetlen beszélgetésre.

 

Tóth Mariann

Cikk és galéria az univpecs.com-on  »

 

You shall not pass!