Új képzés a PTE Egészségtudományi Karán

Örömteli, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) fő profilját jelentő ápolás és betegellátás alapképzési szak iránt továbbra is kiemelkedő az érdeklődés, az alapszak a 2015. évi normál felvételi eljárás során újra a 10 legnépszerűbb szak egyike lehetett. Így a tavalyi évhez képest ismét több elsőéves gyógytornász és dietetikus hallgató kezdheti meg tanulmányait a karon.

A kar képzései biztos jövőképet adnak a kart választó hallgatóknak. A Bologna folyamat előírásainak megfelelően, valamint az egészségügyi munkaerőpiac igényeinek kiszolgálása érdekében a kar folyamatosan bővíti képzési portfólióját, ennek köszönhetően 2015 szeptemberétől – pótfelvételi eljárás keretében – meghirdetésre kerül a Fizioterápia MSc képzés, melynek elvégzése a doktori fokozat megszerzése felé nyitja meg az utat. 

A karon végzettek külföldön is megállják a helyüket, de a hazai egészségügyi ellátó rendszer, az állami rehabilitációs ellátás és a magánszféra is mind nagyobb számban igényli a jó szakembereket. 

Jelentős eredmény, hogy a folyamatosan emelkedő minimum ponthatár ellenére is sikerül a kar állami ösztöndíjas helyeit feltölteni, illetve, hogy a rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon, ahol a belépési limit 310 pont volt, szintén sikerült a tavalyihoz képest több elsőéves hallgatót felvenni.

További információ:
http://felvetelizoknek.etk.pte.hu/menu/117/31

 

Rovat: 
You shall not pass!