Tucatnyi közbeszerzés a PTE-n

Hét ajánlattételi szakaszban lévő, és nyolc a 2017. év első félévében kiírásra kerülő közbeszerzési eljárás jelzi, hogy „élesbe fordult” a Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztési program.

PTE ÁOK

 

A 1035/2016. (II.9.) Kormányhatározattal a Modern Városok Program részeként 24 Mrd forintnyi forrás nyílt meg a PTE számára, melynek deklarált célja az egyetem versenyképességének javítása, a hallgatói létszám növeléséhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása, a felsőoktatás minőségének javítása és a külföldi hallgatói létszám növelése. A program nagy kihívása, hogy az egyetem modernizációját a térség- és gazdaságfejlesztés kihívásainak megoldásával együttesen próbálja megvalósítani.

 

Mindezeket szem előtt tartva készítette és folyamatosan készíti elő a PTE a kivitelezési munkák elvégzéséhez, a szolgáltatás- és eszközbeszerzésekhez kapcsolódó közbeszerzési eljárások dokumentációját. A közbeszerzési eljárások típusának megválasztásakor az Egyetem a közbeszerzési törvény alapelveinek maradéktalan betartása mellett a lehető legszélesebb körű verseny biztosítására törekszik, hiszen a szándék az, hogy a fejlesztés során a régió vállalkozásai is helyzetbe kerüljenek és profitáljanak belőle.

 

PTE MIK

 

„Lényeges hangsúlyozni, hogy a 24 milliárdos egyetemfejlesztés nem szűk oktatási program, hanem a régió kiemelt jelentőségű projektje, és reményeink szerint jelentős hatást gyakorol a térség gazdaságára. Egy sikeres, nemzetközi viszonylatban is versenyképes egyetem óriási hatással bír környezetére: lehetőséget ad a régió vállalkozásainak, hatással van a célzott munkaerőképzés kínálatra, az egyetemi beruházások további piaci fejlesztéseket generálhatnak, és a fizetőképes kereslet növekedéséből a helyi kis- és középvállalkozások, szolgáltatók is profitálnak” – szögezte le Jenei Zoltán, a PTE kancellárja.

 

A Pécsi Tudományegyetem mint Ajánlatkérő, jelenleg hét ajánlattételi szakaszban lévő közbeszerzési eljárással rendelkezik. A négy építési beruházás, két árubeszerzés és egy szolgáltatás megrendelése tárgyú közbeszerzési eljárás nyílt eljárásként került megindításra, ezért az ajánlati felhívások elérhetőségei a közbeszerzési adatbázisokban korlátozásmentesek.

 

A Közlemény melléklete tételesen tartalmazza az ajánlattételi szakaszban lévő és a 2017. első félévében kiírásra kerülő közbeszerzési eljárásokat.

 

MVP Közbeszerzések Melléklet »

 

Pécsi Tudományegyetem
Kancellária

Rovat: 
You shall not pass!