A PTE Táncegyüttes kínai vendégszereplése

A PTE Táncegyüttes 7 tagja képviseli a Pécsi Tudományegyetemet a Hangzhouban, Kínában megrendezésre kerülő World Leisure Expon, az International Young People’s Concert Group egyetlen magyar csapataként.

A PTE Táncegyüttes kínai vendégszereplése

 

Október 26. és 30. között a világ különböző részeiről érkező előadói csoportok minden nap bemutatják saját programjukat, így a pécsi együttes mellett szerepel a repertoáron francia rock and roll zenekar, olasz rockzenekar, szlovák-felvidéki magyar popzenekar, dél-afrikai dobosok, török, sri lankai, indonéz, orosz és lengyel táncosok produkciója is. Sőt, a csapatok közösen is előadnak egy-egy műsorszámot.

 

A PTE Táncegyüttes kínai vendégszereplése

 

A PTE Táncegyüttes tagjai a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, akik ezzel a vendégszerepléssel méltón szeretnék képviselni Pécset, almamaterüket, és egyben Magyarországot is, ezért olyan műsorral készültek, amivel meg tudják mutatni sokoldalúságukat: magyar néptánc, showtánc, hip-hop, rocky és akrobatika egyaránt helyet kapott a programban. Nem is véletlen, hogy a kiutazás reptereken eltöltött óráit is kihasználták a gyakorlásra, és egy-egy emelést megmutattak már Münchenben és Pekingben is.

 

A PTE Táncegyüttes kínai vendégszereplése

 

Utazásukkal lehetővé válik, hogy öregbítsék a PTE és a magyar felsőoktatás hírnevét, és láttassák annak 650 éves tradícióját, így a nemzetközi megjelenést a Jubileum 650 projekt is támogatja. Pólóikkal pedig Kínában is büszkén hirdetik, hogy mindenki pécsi akar lenni!   

 

Rovat: 
You shall not pass!