Pécsett mutatták be a Parázs a szívnek című mozifilmet

Pécsett került sor Vámos Zoltán, a pécsi orvoskar volt hallgatója, jelenleg is a pécsi klinikán praktizáló orvos Parázs a szívnek című filmjének gálabemutatójára.

 

A film sok szállal kötődik városunkhoz és egyetemünkhöz a készítők, a statiszták és a helyszínek tekintetében is.

 

 

A 650 évvel ezelőtti pécsi egyetemalapítás jubileuma adott lehetőséget arra, hogy a mai Pécsi Tudományegyetem egy ilyen alkotásnál is bábáskodhasson, mint oly sok tudományos, kulturális esemény, alkotás esetében tette azt ez évben.

 

Pécsett mutatták be a Parázs a szívnek című mozifilmet, Vámos Zoltán, rendező / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A GALÉRIA megtekintéséhez kérjük, kattintson a képre 

 

A Parázs a szívnek a Peer Gynt 21. századi, élvezhető, szerethető formája, mely szinte mindenkihez szól. A romantikus történet január 18-tól lesz megtekinthető országosan a Cinema City mozikban, sőt határinkon túl is számos vetítés várható!

 

 

A film nézői a gálavetítést követően a Fiatal Filmesek Egyesülete révén megvalósult fogadáson vehettek részt, mely után jótékonykodási lehetőségre is alkalom nyílt, mivel a megmaradt szendvicseket a Támasz Alapítványnak ajánlották fel a szervezők.

 

Pécsett mutatták be a Parázs a szívnek című mozifilmet / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

A filmről bővebben:

https://www.eszak.hu/szines/2017/12/12/pecsi-orvos-romantikus-filmje-kerul-a-mozikba.eszak

https://www.filmtekercs.hu/hirek/parazs-a-szivnek-romantikus

https://www.teol.hu/kultura/hazai-kultura/romantikus-nagyjatekfilmet-forgatott-egy-pecsi-orvos-971753/

 

Rovat: 
You shall not pass!