Orientációs napok külföldi hallgatóknak

Több orientációs nap is megrendezésre került a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetemen, hiszen az egy-két félévet itt töltő külföldi cserehallgatók és egész képzésüket Magyarországon megkezdő hallgatók is megérkeztek a városba.

A Közgazdaságtudományi Karon a 2014-2015-ös tanév második félévének Erasmus és egyéb egyetemközi szerződések által egyetemünkön tanuló külföldi cserehallgatók részére tartottak orientációs napot. A rendezvényen a hallgatók számára ismertetésre kerültek a beiratkozással és kurzusfelvétellel kapcsolatos információk, a szemeszterben megrendezésre kerülő kultúrális és egyéb hallgatói programok, de szó esett a szállással kapcsolatos ügyintézésről is.

 

 

A Stipendium Hungaricum Ösztöndíj Program keretein belül egy egész hetet szenteltek a teljes alap-, mester-, vagy doktori képzésük elvégzésére külföldi országokból Pécsre érkező hallgatók orientációjára, melynek nyitónapját a Tudásközpontban tartották.

 

 

You shall not pass!