Óriási közös énekléssel ért véget a XIX. EUROPA CANTAT

Ötezer kórusénekes és több ezer pécsi közös éneklésével ért véget Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye, az EUROPA CANTAT kórusfesztivál augusztus elsején Pécsett. A Pécset 10 napra a kórusvilág fővárosává tévő fesztiválra mintegy 6000 vendég érkezett a világ minden tájáról, több mint 50 országból, ahol nagy sikerrel szerepelt a Pécsi Egyetemi Kórus, mint a rendezvény hivatalos együttese.

A három évente megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT nem csupán az európai kórusélet nagyszabású seregszemléje, hanem a kontinens egységének is a szimbóluma 1961 óta. Az egységes, szabad Európa reményét hozta el az 1988-ban Pécsre a X. EUROPA CANTAT, és ugyanezt az üzenetet erősítette meg 27 évvel később az ismét Pécsett belakó XIX. EUROPA CANTAT.
 
Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 
A belakás nem túlzó jelző, hiszen Pécsett és környékén ezen napok alatt minden az éneklésről szólt: a városban 20, a régióban pedig 16 helyszínen zajlottak párhuzamosan a koncertek, amelyek kínálata a klasszikus zenétől a populáris zenei átiratokon át egészen a kortárs kísérleti zenéig terjedt, megmutatva az emberi hang sokszínűségét és változatosságát. A művészeti élmény mellett az EUROPA CANTAT a közös éneklés erejéről is szólt, ennek színterei voltak azok a Közös éneklések, ahol a Dóm téren minden nap több ezren, kórusénekesek, pécsiek és turisták közösen daloltak. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének hallgatói minden este a remek hangulatú közös éneklések főszereplői voltak és nagy elismerést arattak.
 
Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 
Az EUROPA CANTAT fő üzenete az összefogás, hangsúlyozta Móczár Gábor, a fesztivál igazgatója, egyben az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat elnöke és a magyar vonatkozású zenei program kidolgozásában oroszlánrészt vállaló Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) társelnöke. Amellett, hogy Európa minden tájáról érkeztek a fesztivál megvalósítását segítő önkéntesek, Pécs is megmozdult, több százan vettek részt minden nappal és minden éjjel az EUROPA CANTAT szervezésében. A pécsiek vendégszeretete, jókedvű segítsége és a város csodálatos adottságai, nemzetközi fesztiválok szempontjából ideális terei és infrastruktúrája nélkül nem lett volna lehetséges ezt az óriási fesztivált megvalósítani, emelte ki Móczár Gábor.
 
Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 Forrás: Europa Cantat XIX Pécs 2015
 
A szombat esti záróünnepségen a Dóm teret teljes egészében megtöltő közönség válogatást hallhatott az EUROPA CANTAT kitűnő szakmai műhelyeinek programjaiból, utolsó alkalommal énekelhetett együtt egész Európával a Záró Közös Éneklés során, és szemtanúja lehetett a zenés staféta átadásnak, amely során a pécsi szervezők az EUROPA CANTAT-ot 2018-ban megrendező Tallinnt üdvözölték. Az esemény súlyának megfelelően mindezt két, a magyar és az észt zenei kultúrát reprezentáló mű ősbemutatója kísérte. A közönséget Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videón, míg Hoppál Péter kulturális államtitkár és Páva Zsolt, Pécs polgármestere személyesen köszöntötte. Az est zárásaként az EUROPA CANTAT stábja és a több ezer fős tömeg együtt énekelt és táncolt a fesztivál dalára.
 
(Europa Cantat sajtóközlemény)
 
Rovat: 
You shall not pass!