Hírek

Pöttyös anyagok, bakelit lemezek és rock and roll. A retro korszak fergeteges hangulatában szervezték a XVIII. Egyetemi Bált. A nyitótáncot a PTE Táncegyüttes kezdte, majd Egyetemünk újfent megválasztott rektora, Dr. Bódis József mutatta meg, hogy nem is volt olyan régen a retro korszak.

Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTE Művészeti Kar volt dékánja 2010-ben festészeti díjat alapított a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására. A kar Képzőművészeti Intézete és Hallgatói Önkormányzata szintén csatlakozott egy-egy díjjal a kezdeményezéshez.

A Pécsi Tudományegyetem nemrég Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a trendekről.

Ma délután megtartotta rektorválasztó szenátusi ülését a Pécsi Tudományegyetem. Az egyetem legfőbb döntéshozó testülete Bódis Józsefet javasolja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a PTE vezetői tisztségének betöltésére.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat kilencedik részében dr. Gál István László, az Állam- és Jogtudományi Kar kutatója nyújt betekintést a jogtudomány egy izgalmas területébe.

A Pécsi Tudományegyetem nemrég Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a szerelemről.

„Reméljük, hogy lesz folytatás, szívesen megnéznénk még akár ugyanezt az előadást is, vagy más produkciókat is....” „E lélegzetelállító előadással szenvedélyt, gyönyört hozott el sok-sok ember mindennapjaiba és elhitette Velünk, hogy az élet igenis Meseszép!” „Benne volt a régi klasszikus mese, mégis új és friss. Szenzációs volt, fergeteges, csodálatos, egyszerűen MESESZÉP!” „Kedves, humoros, tartalmas.”

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat nyolcadik részében Financsek Gábor, a Természettudományi Kar hallgatója nyújt betekintést a sporttudomány területébe.

Fájdalommal tudatjuk, hogy Muráth Ferenc tanár úr, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója 2014. február 6-án, 68 éves korában váratlanul elhunyt.

A Pécsi Tudományegyetem nemrég Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a játékról.

Oldalak

You shall not pass!